👮 Kedden Szegeden jártunk Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő asszonnyal, s bepillantást nyertünk abba, hogy hogyan zajlik a határvadászok kiképzése. Az elméleti képzést követően megtanulják többek közt a lőfegyver használatát is.
Míg sokan az illegális migrációt álproblémának tartják, addig a számok mást mondanak. Idén átlagosan naponta 643 illegális határátlépést akadályoztak meg a rendvédelemben dolgozók, hamarosan pedig a határvadászok látják majd el azt a feladatot, így országunk elsőszámú védvonalán szolgálva ők garantálják majd a magyar családok biztonságát.
🤝 Látogatásunk során volt szerencsénk megismerni egy házaspárt, Edinát és Zoltánt, akik közösen jelentkeztek a képzésre. Nekik, és a többi jelentkezőnek is köszönettel tartozunk szolgálataikért!

Akár több ezer illegális migráns is érkezne Magyarországra, ha nem lenne határkerítés, szigorú őrizet és nem lennének rendőrök, katonák, határvadászok.

️Újabb adókedvezmény jöhet: a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható, ha az építést 2024-ig megkezdik.

A Momentum egy olyan viccpárt, ami még magáról sem tudja, hogy az.

A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc pedig azt hiszi vele nevetnek és nem rajta.

#fidelitas

Hír TV
2022.08.30. Ma, élő adás: 19:10
Téma:
- rendkívüli energiaügyi uniós csúcsot hívtak össze
- uniós ársapka bevezetése
- földgáztárolók - Magyarország teljesítette az uniós elvárást

Biczók Andrással, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító elnökével találkoztam, akivel az energiaellátás jövőjéről és jelenlegi kihívásairól folytattunk megbeszélést.

A hadsereg főparancsnokaként a Sándor-palotában fogadtam Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát. Negyedéves jelentése alapján meggyőződtem arról, hogy a magyar emberek biztonságban…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média