Magyarország és Csehország egy nagyon fontos közös projekten dolgozik: a nagy sebességű vasúti összeköttetés megteremtését tűztük ki célul.

Azt szeretnénk, hogy a jelenlegi 7 helyett 3,5 órára…

👉 "A jelen történelmét meg a jövőnek a kihívásait csak akkor fogjuk tudni mi fiatalok megfejteni, hogyha kellőképpen ismerjük a nemzetünknek, országunknak a történetét, emlékezetpolitikáját."

Mohácsy…

Pulykatelep átadó Sőreháton
Történelmi lehetőség, történelmi felelősség és történelmi nehézség – ez a három fogalom jellemzi ma a magyar mezőgazdaságot. 👉 Ezek mentén kell meghatároznunk, merre…

Magyarország számára stratégiai jelentőségű a paksi atomerőmű bővítése. A megépülő két új blokk tudja majd garantálni az ország energiabiztonságát.

"Horn Gyula is '56-os, meg Bibó István is '56-os volt. Csak Horn Gyula az 56-os barikádnak az egyik oldalán volt, Bibó István pedig a másikon."

Nézd meg, hogyan tette helyre Deutsch Tamás Ujhelyi…

️Andrea Pflegerrel, a Debreceni BMW gyár projektigazgatójával egyeztettem a 400 milliárd Ft-ot meghaladó beruházás megvalósulásáról.

☝️A tervek szerint 2025-től készülnek Magyarországon a legújabb…

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt idősebb Bárdosi Sándor. Olimpiai ezüst-, valamint világ- és Európa-bajnoki bronzérmes klasszisunk édesapja a magyar birkózócsalád…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média