👦👧 Az Erzsébet-táborok Európa legnagyobb szociális táboroztatási programja, hiszen az idei évben összesen 175-180 ezer résztvevője lesz az Erzsébet-táboroknak nyáron is és év közben is.

Itt Zánkán és Fonyódligeten is, Erdélyben is, napközis táborokban is, diákoknak és családoknak szóló táborokban egyaránt, sőt segítő Erzsébet-táborokban is. Akkor, amikor a háború és az energiaválság miatt Európa számtalan országa gazdasági nehézségekkel néz szembe, különösen fontos, hogy az idei évben is Magyarország fenntartotta az Erzsébet-táborokat, minden diák számára egy jelképes, ezer forintos részvételi díjért biztosította lehetőségét, hogy ebben a programban részt vegyenek, ezekben a táborokban részt vegyenek.

Tíz évvel ezelőtt, amikor a Parlamentben elfogadtuk az Erzsébet-törvényt, ezt a baloldal szavazatával egyetlenegy alkalommal sem támogatta, sőt, támadta a táborozási programot, hiszen azt mondta, ez egy méltatlan program, ez nem azoknak segít, akiknek kell, az egész zavaros és zavaros ingatlanügyek is vannak mögötte. Ma már mindenki láthatja, hogy minden támadás alaptalan volt, hiszen egymillió résztvevővel folytak az Erzsébet-táborok az elmúlt tíz évben.

Idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a Péti Munkás Testedzők Egyesülete.

Az ellenzéki adóemelési tervekről, a globális minimumadóról és a külföldről érkező telefonhívásokról.

Exkluzív interjút adtam a Heti Naplónak. Arról is kérdeztek, van-e áthidalhatatlan ellentét Budapest és Brüsszel között?

Ma este 19:00 órától az atv.hu megnézhetik a beszélgetést!

A képen látható Jude Arogundade nigériai püspök atya gyülekezetét júniusban tragikus csapás érte.

Pünkösd ünnepén iszlamista merénylők rontottak rá az egyházmegyéjéhez tartozó Owa városában a…

️ Ön is érintett a napelemes pályázatban?
Pár perc, és 11:33-kor kezdünk az M1-en a Család22 magazinban! Minden, amit a nagyszabású programról tudni érdemes!
Ismétlés: ma 14:33-kor! Tartsanak velünk!

Európai energiaellátás-biztonság Oroszország nélkül nincs! … és ez nem rajtunk múlt.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média