Frakcióülés

Lázár János Építési és Beruházási miniszter látogatott el hozzánk.

A minisztérium munkája kiemelten fontos az ország versenyképességének megőrzése szempontjából, hiszen az állami beruházásokat és fejlesztéseket is egyaránt ez a minisztérium koordinálja.

A magyar szabályozás eddig is lehetővé tette, hogy a szolidaritás jegyében a szomszédos országok lakossági fogyasztóit energiaválságban kisegítsük, ez azonban nem veszélyeztetheti a hazai…

Az Európai Bizottság egy újabb momentumot hagyott ki, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek védelmét az Európai Jövőjéről szóló gondolkodás részévé tegye.

Dubravka Suica Demokráciáért és Demográfiáért…

A bajnokoknak dolguk van – életükben és holtukban is.

Ma délelőtt Törökbálinton ünnepélyesen felavattuk Igaly Diána olimpiai bajnokunk síremlékét.

Kötelességünk, hogy tragikusan korai halála miatt…

Brazília, akárcsak Magyarország elhivatott a keresztény értékek és a vallásszabadság érvényre juttatása iránt, mindkettőnknek kiemelt fontosságú az üldözött keresztények megsegítése, és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média