️Magyarországon mintegy 150.000 ezer egészségügyi dolgozó napról napra bizonyítja elkötelezettségét, amiért mindannyiunk részéről köszönet illeti meg őket. A kormány ezt a bérpolitikán keresztül is próbálja kifejezni, aminek persze mindig a gazdasági lehetőségekhez kell igazodni. A szakdolgozói béremelés-program 2019-ben kezdődött, az első 8%-os béremelésre 2019. július 1-jén került sor. A 2020 évben további két lépcsőben emelkedett az egészségügyi szakdolgozók alapbére: január 1-jétől 14%-os, november 1-től újabb 20%-os alapbéremelés történt. A béremelésnek köszönhetően 2022 januárjától a szakdolgozók fizetése a 2018-as bérhez viszonyítva 30%-kal emelkedett, ami a tavalyi - időközben többször megemelt - fizetésükhöz képest 21%-os emelkedésnek felel meg. Tehát a korábbi bértárgyalásoknak köszönhetően a szakdolgozói bérek 2019. július és 2022. január között 72%-kal emelkedtek.

Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárd forintot, 2020-ban 82 milliárd forintot, évben pedig több mint 239 milliárd forintot fordít a Kormány, és folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy valamennyi egészségügyi dolgozó helyzete javuljon. Az egészségügyi szakdolgozók utánpótlásának támogatására ösztöndíj rendszert hozunk létre. Az ágazatban dolgozóknak nemcsak a jövedelmei emelkednek, de javulnak munkakörülményeik, és az egészségügy struktúrája is alkalmazkodik a megváltozott kihívásokhoz: modern egészségügyet építünk, kiszámítható jövőt biztosítunk a munkavállalóknak. Kivezettük a hálapénzt, fejlesztjük a modern ellátáshoz szükséges digitális technológiákat, törekszünk a betegellátásban dolgozók munkájának anyagi és emberi elismerésére.

A jövő hívószava a prevenció, elkötelezett egészségügyi dolgozóinkra építve javítjuk a magyar lakosság egészségtudatosságát. Célunk, hogy Európa öt legegészségesebb nemzete közé tartozzunk. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az egészségügyi dolgozók COVID világjárvány elleni védekezésben nyújtott hősies helytállásáról. Köszönjük áldozatos munkájukat!

Négy éve figyeltem fel az enesei polgárőrökre (akik most már egyben önkéntes tűzoltók is), amikor (megyénkben elsőként) elindították a “zebrazászló” programot. 🏳️

Azóta komoly fejlesztéseket hajtott…

Ma Magyarországon közel 150 ezer ember dolgozik az egészségügyben. Folyamatos munkájuknak sokan az életet, de legalábbis az egészségünket köszönhetjük. A polgári kormány az elmúlt években elkezdte…

Ma van Semmelweis Ignác születésnapja, egyben a magyar egészségügy napja!

Amíg baloldal csak szavakkal bizonygatja, mennyire fontos az egészségügy, addig a magyar kormány folyamatosan tesz, és tenni is…

A súlyos csalási ügyben érintett Cseh Katalin szeretne ismét a csalás elleni küzdelem baloldali élharcosa lenni. Rablóból lesz a legjobb pandúr?!
A csalás elleni küzdelemről szóló EP-jelentés…

40 éve csatlakozott Magyarország a Bretton Woods-i intézményekhez, ezzel lehetővé vált a magyar gazdaság bekapcsolódása a nemzetközi pénzügyi rendszerbe. Ebből az alkalomból köszöntöttem a magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média