A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum-Európai Szakképzési Hét Zárórendezvényén tartottam előadást a hazafias és honvédelmi nevelésről, melynek célja, hogy a fiatalokban tudatosuljon a haza szeretetének és a haza védelmének fontossága, valamint az, hogy felelős állampolgárrá váljanak.

🪖 A Honvéd Kadét Programban részt vevő intézményekben tanuló diákok különböző szintű elméleti és gyakorlati képzésben sajátíthatnak el honvédelemmel kapcsolatos tudást, szerezhetnek hasznos új képzettségeket, vagy kipróbálhatják magukat olyan terepen, mint a sportlövészet, az ejtőernyőzés, vagy a küzdősportok. ️🤼🥋

A miniszterelnök a budapesti CPAC-en arról, hogy hogy állt talpra a jobboldal 2002 után.

Kinevezés előtti pénzügyminiszter-jelölti meghallgatás két parlamenti bizottságban: a költségvetésiben, majd ezután a gazdaságiban. 👂

Mindkét bizottság támogatta kinevezésemet.

Míg az EU ma európaiak nélküli Európát épít és kizárólag a tömeges bevándorlás megvalósításához nyújt anyagi segítséget, addig mi Európa jövőjét a családok támogatásában és a gyermekvállalási kedv…

“Városépítészeti séták Veszprém megyében” címmel tartottak szakmai napot Badacsonytomajon, ahol a helyi épített örökségről és a tervezett beruházásokról hallgathattak előadásokat a megjelent…

A magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, csak meló van, csinálni kell. Menjünk és csináljuk!

Ma délelőtt a Szövetkezeti Kutatóintézet konferenciáján szólaltam fel.

Remek előadásokat hallhattunk az iskolaszövetkezeti rendszer szabályozásáról és gyakorlatáról. Hajrá szövetkezetek!

Az uniós intézmények továbbra is nyomást gyakorolnak Magyarországra a migrációval és a gyermekvédelemmel kapcsolatban. A magyar emberek egy hónappal ezelőtt világosan kimondták: nem kérnek Brüsszel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média