Átvettem képviselői mandátumomat Vácon. Köszönöm, hogy kiemelkedően magas részvétel mellett, minden korábbit meghaladó támogatottsággal választottak újra választókerületem 34 településének polgárai. Amit elkezdtünk, befejezzük, amire szükség van, elkezdjük!

A Fidesz-KDNP győzelmével minden magyar nyert, mert így meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát.

🙏 Köszönöm a kampányban segítő többszáz önkéntesnek, és mindenkinek, aki kiállt amellett, hogy előre kell mennünk és nem hátra.

A kereszténydemokrata alapokra épülő berendezkedés garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, zéró toleranciát…

A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretösszegéből 1439 pályázó nyert el támogatásokat.

A falusi civil szervezetek – például polgárőrök, önkéntes tűzoltó-egyesületek, nyugdíjasklubok, faluszépítő…

Solymári fejlesztések
Épült játszóvár, és új otthont kapnak azok, akik a településért dolgoznak.
A magyar kormány a fejlesztéseket több mint 180 millió forinttal támogatta.
👇 Részletek a videóban!…

Napló/1578: Csütörtök délelőtt vendégünk volt Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Richli Gábor főtitkár, valamint a Magyar Művészet főszerkesztője, Falusi Márton és a…

A hozzánk menekülőknek és az otthonmaradóknak is segítünk!

Már több mint 600 ezer ember menekült el a háború borzalmai elől Magyarországon keresztül, akiknek minden segítséget megadunk. Természetesen…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média