Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Jászszentlászló olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek,…

Megújult a Nagyboldogasszony-székesegyház Kaposváron! A nagytemplomot, annak orgonáját és oltárát Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke áldotta és szentelte meg. Soltész Miklós államtitkár elmondta: a Kárpát-medencében az elmúlt időszakban 200 templom épült és számos püspöki székhely főtemplomával együtt több mint 3 ezer újult meg, vagy áll felújítás alatt.

Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Jászszentlászló olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek,…
Holnap az órát állítjuk előre, rá egy hétre az ország mehet tovább előre
️
#előrenemhátra
Orbán Viktor a zalaegerszegi Lynx harcjárműgyár átadóján:
A magyarok pontosan tudják, hogy az a legjobb háború, amelyet sikerül elkerülni.
Tehát amikor hadsereget építünk, akkor persze készülünk a…
Béke és biztonság
Átadtuk a bajai Honvédelmi Sportközpontot! 
Háború van a szomszédunkban.
A stratégiai nyugalom, higgadtság, kiszámíthatóság, a magyar érdekek pontos meghatározása és az aszerint történő cselekvés most a döntő.
2010 óta a kormány számára a gyerekek az elsők, ezért a korábbi három és félszeresére növelték a gyermekes családoknak kifizetett támogatását.
Hamarosan elkészül a kormányzati támogatásból épülő, 21. századi körülményeket biztosító, új kapuvári idősek otthona.
Hajrá Kapuvár! 


Tóth Attila
Egy finom kávé a dunakeszi Duna-parton mindig jólesik.
Minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély, hogy belekeveredünk egy háborúba - mondta Orbán Viktor a német együttműködéssel készülő Lynx harcjárműgyár épületének átadóján, Zalaegerszegen. A gyár a…