A Magyarországon maradó menekülteknek nem csak ételt, italt és szállást adunk, de segítünk munkát is találni.
A Magyarországon maradó menekülteknek nem csak ételt, italt és szállást adunk, de segítünk munkát is találni.
👇 Ilyen mondatokból háború idején egy is sok. Mégis a baloldal és most már vele egybehangzóan Brüsszel is, napról napra felelőtlenebbnél felelőtlenebb nyilatkozatokat, javaslatokat tesz.
A baloldalra…
️A mai napon a Magyar Közút megkezdte a 11-es főút felújításának előkészítését, amely után évente 50 órával kevesebbet ülünk majd a dugóban!
️
Hajrà, Pilis-Dunakanyar!!!


Csak hűvös forrásból a víz világnapján.
Útközben a forrói lakossági fórumra megálltunk egy pofa természetes szúrós és büdös vízre a Szent István csevicénél.
Köszönöm a támogatást!
Víz nélkül nincs élet.
Éppen ezért tartottam fontosnak a budakeszi Nádas-tó újjáélesztésének támogatását. A revitalizáció megkezdődött, azt a kormány 6.3 millió forinttal finanszírozza.
️ Március 22-e…
Kolozsvári sajtótájékoztó közös dolgainkról.
🤝
A magyar nemzet előre menjen, ne hátra! 
Azért, hogy senkinek ne kelljen többet gyurcsányozni:
Április 3-án csak a Fidesz!
Vidéken élni jó!
Folyamatosan fejlődnek kistelepüléseink. Kővágószőlősön egyre több a kisgyermek, ezért új bölcsődét vehetnek birtokba az itteni családok. A legfontosabb, hogy Kővágószőlős megmaradjon…
Elkészült az új Járási Hivatal Balatonfüreden!
Egy járás akkor tud sikeresen működni, ha működtetői összedolgoznak, köztük azonnali kapcsolat van. A Balatonfüredi Járási Hivatal osztályai eddig 3…