️ Magyarország előre megy, nem hátra!
20 milliárd forintos állami beruházás keretében épül meg az új Sió-zsilip, és kerül sor a Sió-csatorna rehabilitációjára is!
☝️ A történelmi léptékű fejlesztés nem…
Szolidaritást vállalok Päivi Räsänen volt finn belügyminiszterrel, aki ezekben a pillanatokban áll a Helsinki Kerületi Bíróság elé, mert kiállt a bibliai keresztény tanítás mellett!
🧨 A politikus ellen egy 2019-es Twitter-bejegyzése után indult támadássorozat. A posztban a rómaiakhoz írt levél 1:24-27. versével kérdőjelezte meg saját egyháza támogatását a 2019-es Pride-felvonulással kapcsolatban. A vád szerint gyűlöletbeszéd vétkét követte el.
Nem fogadjuk el azt, hogy a bibliai tanítás megvallása bűncselekmény!
️ Elutasítjuk azt, hogy bárkinek az “érzékenységét” a Szentírás cenzúrásával lehetne “megvédeni”!
️A vallási és lelkiismereti szabadság alapvető emberi jog, ami a keresztény embereknek is kijár. Kiállunk a keresztények mellett!
Hajrá, Päivi! #supportPaivi
️ Magyarország előre megy, nem hátra!
20 milliárd forintos állami beruházás keretében épül meg az új Sió-zsilip, és kerül sor a Sió-csatorna rehabilitációjára is!
☝️ A történelmi léptékű fejlesztés nem…

Ma mutatják be Francesco Giubilei olasz történész „A természet megőrzése” című könyvének magyar kiadását, mely a Mathias Corvinus Collegium - MCC gondozásában jelent meg.
Giubilei – akit…
Újabb siker a gyermekekért!
Elindulhat a budakalászi Kalász Suli Általános Iskola tornaterem-beruházása!
Elkötelezettek vagyunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük a mozgás, a sportolás lehetőségét…
Az elmúlt 1,5 évben annyi kisvállalkozás kapott beruházásaihoz pályázati támogatást #Magyarországon, amennyi a 2010-es évet megelőző időszakban 15 év alatt sem.
A 15.000 támogatott kkv mellett 80.…
A térség dinamikus fejlesztését kívánjuk folytatni a következő ciklusban is. Többek között további út- és kerékpárút építések, szennyvíz bővítések, a siófoki uszoda és tehermentesítő út megvalósítása,…
Januártól 20 százalékkal emelkedett a kulturális területen dolgozók bére.
2010 óta mintegy 100 kulturális beruházásról született döntés, ezek bruttó összértéke megközelíti a 890 milliárd forintot.
Amíg…
" Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;" 



Magyarország erősödik és fejlődik.
☝️LAPÍTANAK ÁM A NAGY MEGMONDÓK, az újságíró zsenik! Máskor “kinyírnak” mindenkit, aki szembemegy a píszí diktatúrával, de most csendben vannak. Mintha mi sem történt volna.
👉 Vasárnap az ellenzéki…
Rezsi
, benzinár
, kamat
, élelmiszerár
, Gyurcsány-Márki-Zay
.
Magyarország előre megy, nem hátra!
️