Európában is az élbolyban: a magyar munkanélküliségi ráta a 2010-es 12 százalékról 4 százalék alá csökkent.
Európa útja Szűz Mária koszorújától a szakállas Szűz Máriáig
Az Európai Unió zászlajának kék hátterében kör alakban megjelenő tizenkét csillag eredetileg Szűz Mária tizenkét csillagból álló koronájára utal, ezzel is hangsúlyozva Európa keresztény gyökereit és identitását.
1950-ben az Európa Tanács pályázatot hirdetett egy olyan zászló megtervezésére, amely a kontinens jelképe lehet. Az eredményét 1955. december 8-án hirdették ki, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, amelynek nyertese Arsène Heitz egyik terve lett. A zászló 1956. október 21-én a strasbourgi székesegyház épületén lobogott először.
Ezzel az eszmeiséggel szöges ellentétben az EP LMBTQ-ügyi nagykövete, Riccardo Simonetti közösségi oldalán egy fotót posztolt, amelyen József fekete férfiként, Szűz Mária pedig transzneműként jelenik meg.
Ferenc pápa a napokban figyelmeztetett: Az EU-nak az alapítók által meghatározott eszméket kell követnie, és óva intette attól az uniós intézményeket, hogy az ideológiai gyarmatosítás útjára lépjenek, mivel az az országok megosztottságához és az Európai Unió bukásához vezethetne.
Ne hagyjuk a Nyugatnak elveszni hagyni keresztény gyökereinket, amelyek az Európai Uniót kezdettől fogva áthatják
️
Európában is az élbolyban: a magyar munkanélküliségi ráta a 2010-es 12 százalékról 4 százalék alá csökkent.
A baloldal a gyermekvédelem ügyében is Brüsszel oldalára állt! Szégyen!
🤝🇮🇹📰Interjút adtam a Nazione Futura című olasz konzervatív magazinnak, amelyben elmondtam:
Jövőre a kormánypártok és az ellenzék természetesen szabad választásokon mérkőznek meg egymással. Ám a…
A legfontosabb tudnivalók a gyermekek oltásáról.
Az Európai Unióban hazánkba érkezik a második legtöbb beruházás Koreából. Ezek után nem meglepő, hogy a Solus Advanced Materials két európai gyárából az egyik Tatabányán van.
Az elektromos…
A családok évében különösen fontosnak tartom, hogy kiálljunk a keresztény család értéke mellet, ezért is csatlakoztunk mi is a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége „Együtt a család” felhívásához. 👍🙂…
Bemutatták A székelység története című könyv angol nyelvű könyv kiadását Brüsszelben. 

Együtt erő vagyunk!
Márki-Zay Péter a baloldalt finanszírozó üzleti partnerével, Bige Lászlóval ebédelget egy luxusétteremben.
Az a Márki-Zay Péter, aki egyébként azt javasolja az embereknek, hogy járjanak kisebb…
„Legfőképp a családom és a kisfiam miatt gondoltam úgy, hogy ez a legjobb döntés.”
Ők már felvették az oltást a meghosszabbított oltási akcióban.