2,5 millió ember bizalma azt jelenti, hogy az általunk képviselt értékek – a hagyomány, a felelősség, a közösség ereje – továbbra is sokak számára fontosak. Ezért a támogatásért minden helyzetben…

Én, Nacsa Lőrinc fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek. Jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom. Országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára…

Megalakult az új Országgyűlés!

A következő négy évben, ahogyan eddig is, Magyarországot, a magyar embereket fogom képviselni, a legjobb tudásom szerint.

Az esküt letettem: Isten engem úgy segéljen!

Hiszünk egy emberközpontú Európában: olyan közösségben, ahol az együttműködés ereje nem elvesz a nemzetekből, hanem megerősíti őket.

Egy olyan Európai Unióért dolgozunk ahol minden nemzet hangja…

Ma délelőtt megalakult az új Országgyűlés. A mai nap egyszerre felelősség és megtiszteltetés: esküt tettünk a hazánkért, a magyar emberek mindennapi biztonságáért és boldogulásáért.
A következő négy…

Az elmúlt 16 év ellenzékétől nem ezt láthattuk, most bebizonyítjuk: lehet ezt így is!

Új szomszédok! Mindent támogatunk, ami jó a magyar embereknek. De mindent elutasítunk, ami nem a magyarok és Magyarország érdekeit szolgálja!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média