#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Rétvári Bence

A jó munka jutalma, hogy elvégezhettük️Megtisztelő volt két cikluson keresztül képviselni a Vác központú választókörzet polgárait az Országgyűlésben. Köszönöm a támogatást, a biztató szavakat, a segítséget és minden egyes visszajelzést, ami erőt adott a nagyobb feladatokhoz is️ Rengeteget kaptam ettől a közösségtől, mert itt nemcsak dolgozni lehetett, hanem emberi kapcsolatokat is építeni️ Minden találkozás, minden beszélgetés, minden kézfogás hozzátett ahhoz, amit ma magammal viszek, és ezért őszintén hálás vagyok

Sok közös eredmény van mögöttünk, sokszor olyan sikereket is elértünk, amiket azelőtt nem is reméltünk.
Íme pár fontosabb példa, hogy helyben kormányzati támogatásból miket sikerült megvalósítani nyolc év alatt:

1️⃣ Hogy megőrizzük az itt élők egészségét: elkészült a váci szakrendelő belső felújítása, végre korszerű környezetben gyógyulhatnak a betegek️Hónapokon belül indulhat a külső felújítás is, a forrás már rendelkezésre áll. A kórház intenzív osztályát is felújítottuk. Napelempark épült a kórházban, ami csökkenti a kórház rezsiköltségeit. De a kórházban megújult a konyha is. Új, korszerű orvosi műszerek érkeztek a kórházba: új ultrahang, új röntgen és új CT. Megújult a mentőállomás homlokzata és új mentőautók érkeztek. Ezeken túlmenően további 10 településen újult meg az egészségház, a rendelő

2️⃣ Hogy mindenki gyorsabban és biztonságosabban tudjon közlekedni: 2x2 sávosra bővítettük az M2-t, kétszintes vonatok érkeztek a Vác-Budapest vonalra és elindultak az új Volán-buszok is. De építettünk 73 utat, 33 járdát, hidakat és megannyi vízelvezető árkot is

3️⃣ Történelmi siker a Székesegyház belső felújítása, mely most szebb, mint újkorában️ További 8 templomot szintén felújítottunk. Elkészült a PüspökVác központ, mely a város közösségi életének új, színvonalas helyszíne

4️⃣ Azért, hogy az itt élő diákok minél korszerűbb tudást kapjanak, épül a szakképzési centrum új központi tanműhelye. Zajlik a Bernáth Kálmán iskola, a Keri bővítése új tornateremmel, konyhával, aulával. Megújult a váci Piarista Gimnázium homlokzata és még 12 másik iskolában voltak felújítások, bővítések. Felújításra került két főiskolai kollégium épület is

5️⃣ A kisgyerekes családok segítése érdekében Vácon megépült a Bauer Mihály utcai bölcsőde. A választókörzetben pedig további 14 bölcsi. Közben felújítottunk 9 óvodát is

6️⃣Azért, hogy a speciális igényű fiatalok is végzettséget és munkát szerezhessenek, létrejött a Piarista Kilátó Központ. Ezzel egy romos épületből a Duna-part egyik éke lett

7️⃣ A sportoló fiataloknak és felnőtteknek épült új csónakház, felépült a Dunakanyar Kézilabda Akadémia, a pumpapálya, és ez a Vanyek Béla Sportcentrum is

8️⃣ A fontos közintézmények közül kívül-belül felújítottuk a rendőrség épületét Vácon és Őrbottyánban is. Akik a biztonságunkat őrzik, azok fontos, hogy jobb körülmények között dolgozhassanak️ De felújítottuk a tűzoltóságot is és a járási hivatal homlokzatát is. Még a polgármesteri hivatal teteje is kormányzati forrásból újult meg.

9️⃣ Szintén kormányzati forrásból újult meg a váci zsinagóga, a kerékpárút, a színház

Felújítottunk 28 további közintézményt, köztük művelődési házakat, polgármesteri hivatalokat, szolgálati lakásokat

Ezeket nem a lottón nyertük, ezeket nem Facebook-posztolással lehetett elérni, hanem mindennapi kitartó munkával️ Amit elértünk, azt nem egy ember érte el, hanem közösen, együtt, egymásba kapaszkodva️ Ezért minden eredményünk közös siker, minden előrelépés közös érdem, és erre mindannyian büszkék lehetünk

Számomra ez nemcsak egy munka volt, hanem egy olyan közös út, amit jó szívvel, hálával és büszkeséggel viszek tovább
Büszke vagyok az elért sikereinkre, és azt kívánom, hogy ez a fejlődés tudjon folytatódni a jövőben is

A jövő Magyarországa a fiatalok kezében van – és minden olyan kezdeményezés, amely közösséget épít, értéket teremt.

2026. április 24-én, a Miskolci Egyetem Sportközpontjában került megrendezésre a…

Harmadik alkalommal, utoljára ült össze az Országgyűlés május 9-i alakuló üléséről egyeztető testület.

Konstruktív megállapodások után május 9-én alakuló ülését tartja az újonnan megválasztott magyar…

Az Európai Bizottság alelnökét választási beavatkozásról kérdeztem.

Európának olyan költségvetésre van szüksége, amely tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást, és valóban az itteni embereket szolgálja, nem pedig a kívülről illegálisan beáramlókat.

Összevont poszt

Olyan hétéves uniós költségvetésre van szükség, amely az európai emberek érdekeit szolgálja. Az Európai Bizottság javaslata erre nem jelent garanciát.

Ehelyett ideológiai alapon kiterjesztené a…

Gál Kinga: Olyan hétéves uniós költségvetésre van szükség, amely az európai emberek érdekeit szolgálja. Az Európai Bizottság javaslata erre nem jelent garanciát.

Ehelyett ideológiai alapon…

A jó munka jutalma, hogy elvégezhettük️Megtisztelő volt két cikluson keresztül képviselni a Vác központú választókörzet polgárait az Országgyűlésben. Köszönöm a támogatást, a biztató szavakat, a…

Gulyás Gergely:
A Fidesz Vitályos Esztert jelöli parlamenti alelnöknek, miután a Tisza Párt - a parlamenti szokásjogot felrúgva - előre elutasította Szijjártó Péter alelnökké választását.

11 év, 55 tanácsülés, búcsú az európai agrárminiszterektől.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média