Nagypéntek a keresztény vallás lényegének kezdőpontja, egy három napon át tartó ünnep része. Legfontosabb „elemeit” a nem keresztény vagy a vallástól távol álló ember is ismerheti a kultúrtörténetből: az utolsó vacsora, Júdás árulása, a júdáspénz, Poncius Pilátus „mosom kezeimet” cselekedete, a Karinthy Frigyes novellájából ismert Barabás-jelenet, a keresztút, a keresztre feszítés, a kereszthalál és a feltámadás – mindmegannyi mozzanat, amely beivódott az európai kultúrába.

Az élő hit azonban több ennél. Korunk szellemi-filozófiai áramlatai szerint mindent ésszel igyekszünk – és remélünk – megérteni. Csakhogy tudunk-e pusztán észérveket felsorakoztatni azzal szemben, hogy valami – Jézus Krisztus élete és feltámadása – egyszer, a dolgok addig és azóta sem ismert módján ment végbe?

Hamvas Béla azt írta: a kereszténységet egy dolog különbözteti meg az összes többi vallástól: azokban az ember a természetében eleve benne lévő metafizikai igényből kiindulva elképzeli a maga istenét, míg a kereszténységben Isten mutatta meg önmagát Jézus Krisztusban.

A hívő ember az ésszel befogadhatón túl, lélekkel és hittel közeledik Húsvét lényegéhez – a reményhez, majd a harmadnapi feltámadás bizonyosságához.