Erdő Péter bíboros: Krisztus a béke forrása az új esztendőben.

#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek

Újév napján, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi bazilikában bemutatott ünnepi szentmisén a béke üzenetét állította homíliája középpontjába. Kiemelte: a keresztény hit szerint Jézus Krisztus nemcsak a béke hirdetője, hanem – Mikeás próféta szavai szerint – Ő maga a béke. A főpásztor hangsúlyozta: ez a béke létezik, és bennünk akar lakni. Szelíd erejével képes megvilágítani és kitágítani az emberi értelmet, ellenáll az erőszaknak és legyőzi azt. A béke nem múló állapot, hanem az örökkévalóság felé mutat: míg a rossznak azt mondjuk, hogy „elég”, addig a békének azt suttogjuk, hogy „örökre”.
Részletek:
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/hirek/erdo-peter-biboros-krisztus-beke-forrasa-az-uj-esztendoben

Fotó: Mudrák Attila

Bajnai Gordon visszatért

Baloldali kormányváltást akar.
A Tiszát segíti, szervezi, talán irányítja is.
Emlékezhetünk, Bajnai kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor mutatta be a Tisza jelöltjeit a Partizánban.

Mivel ártanak a szülők a legtöbbet a gyermekük fejlődésének?
Király Nóra a ZSBP Podcastban elárulta!
A teljes beszélgetés itt: https://youtu.be/4-VYAg1S5O4
✍️ Ne maradjon le, iratkozzon fel a ZSBP…


Köszönöm Mága Zoltánnak, hogy az újévi koncerten a közönséggel együtt köszönhettük a 2026-os évet.

Ez az esemény több mint másfél évtizede hagyománnyá vált Magyarországon: immár tizennyolcadik…

Orbán Viktor az idei országgyűlési választásokról: annyit szeretnék mondani, hogyha a választást a magyar polgári, nemzeti, keresztény erők nem nyerik meg, akkor minden elveszhet, amiért az elmúlt…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média