A KDNP továbbra is kiáll a béke, a biztonság és a magyar emberek mindennapi életének megkönnyítése mellett.

Fontosnak tartjuk a családok védelmét, a gyermekek biztonságát, a teremtett világ megóvását és a helyi közösségek megerősítését.
🙏 Hiszünk abban, hogy döntéseinket nemzeti, keresztény értékeink vezérlik, és hogy Magyarország önrendelkezését meg kell őriznünk.
Célunk, hogy olyan jövőt építsünk és őrizzünk, amelyben az emberi méltóság, a biztonság, a kiszámíthatóság és a közösségi összetartozás alapvető érték.

Cum Deo pro Patria et Libertate!

#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő Juhász Hajnalka Simicskó István Latorcai Csaba Vejkey Imre Nacsa Lőrinc Kelei Zita Rétvári Bence

Spigi a Vidéki DPK alapítója. Szeretettel láttuk Csornán!

Jó szakemberre szükség lesz a mesterséges intelligencia korában is.

Erről beszéltem a tatabányai Kereskedelmi Szakiskola diákjainak, akik közül mindenki használja a mesterséges intelligenciát. Nagyon…

Advent második vasárnapja – a remény gyertyája
Ma meggyújtjuk a második gyertyát az adventi koszorún, amely a reményt és a várakozás csendes örömét jelképezi.
Kívánok mindenkinek áldott, békés…

Székelyszentkirályon is megújult a katolikus templom.
A közösséget mély hit és sok gyermek jelenléte jellemzi, még akkor is, ha az utóbbi időszak nagy fájdalmakat hozott számukra.
Bízunk benne, hogy a…

Lélegzetelállító ritkaságok Gödöllőn!

Megnyílt A császárok és királyok ékszerésze című kiállítás, amely a Köchert dinasztia páratlan remekműveit hozta el Magyarországra, sokat közülük most először.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média