Gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárként a munkám és a hivatásom a magyar családok, a nyugdíjasok és a rászorulók védelme. Éppen ezért tartom döbbenetesnek és mélységesen felelőtlennek a Tisza Párt kiszivárgott, 662 oldalas gazdasági programját, amivel évente 1300 milliárd forinttal többet vennének el az emberektől!

Ez a program drasztikus, 30-50%-os családi adókedvezmény-csökkentést, a GYED megszüntetését, és az egészségügy, valamint a nyugdíjrendszer magánkézbe adását jelentené, ahol a jelenlegi szintű ellátásért akár 30-35%-os terhet kellene fizetni. Bevezetnék a 22-33%-os progresszív SZJA-t, a 32%-os ÁFA-t, egy évi 6,5%-os vagyonadót minden 500 millió forint fölötti vagyonra, 20-40%-os tőkeadót, és a cégek adóját is emelnék (KKV-knak 13,5-18%, nagyvállalatoknak 21,5%, multiknak 25% a jelenlegi 9% helyett). Sőt, még évi 18 ezer forintos eb- és macskaadót is bevezetnének. Mind-mind azt a biztonsági hálót bontanák le, amit az elmúlt években közösen építettünk.

Ez a program nem csupán számokról szól, hanem emberekről: családokról, akiknek a mindennapi megélhetése kerülne veszélybe, és nyugdíjasokról, akiknek a méltó idős korát sodornák veszélybe.

Mi a Fidesz-KDNP-ben a gyarapodásban, a támogatásokban és a gondoskodásban hiszünk, nem a megszorításokban és a terhek növelésében. A magyar emberek ennél jobbat érdemelnek. Fülöp Attila #KeresztényKözösség #HittelAHazáért #AGondoskodásPolitikája

💪 Új eszközökkel erősödött a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház!

A Szekszárdot és környékét ellátó intézmény több mint 285 millió forint támogatásból fejlesztette járóbeteg-szakrendeléseinek…

10 éve mondjuk

️A tömeges bevándorlás, súlyosbítva a liberális, baloldali agyatlansággal egy olyan GYILKOS MÉREG, amely rövid időn belül kinyírja Európát. (Nyugton ez inkább már múlt idő.)

Friss “…

Ma 7️⃣:3️⃣0️⃣-tól az Igazság órájában többek között szó lesz arról, hogy:
A Tisza brutális baloldali megszorítócsomagja létezik, nem kicsit, nagyon. Maga a habos almást készítő sztárséfbe oltott…

A dollár/forint árfolyam 2022 februárja óta nem volt ilyen alacsony!

️ Milyen érdekes, a "független-objektív" sajtó alig írt róla, míg amikor gyengült a forint, azt címlapon hozták...

Nálunk teljesen természetes, hogy keresztény hagyományok szerint zajlik az Advent

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média