Hiába nem akartak mindent elmondani, jól tudtuk mire gondolnak. Most, hogy feketén-fehéren kiderült egy több, mint 600 oldalas dokumentumból, hogy mit terveznek, azt is tudjuk, hogy az eddig…
#KDNP #Hit #Hűség #Erő Bólya Boglárka
Baráti hangulatú beszélgetés Etyeken a Magyarország és Európa előtt álló kihívásokról, közös ügyeinkről, szuverenitásról és kereszténységről. Köszönöm a meghívást Zólyomi Tamás polgármester úrnak és Molnár Zoltán alpolgármester úrnak. 

Hiába nem akartak mindent elmondani, jól tudtuk mire gondolnak. Most, hogy feketén-fehéren kiderült egy több, mint 600 oldalas dokumentumból, hogy mit terveznek, azt is tudjuk, hogy az eddig…
Fontos bejelentés egy fontos napon! 
Hajrá, Panyi Miki! 
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) év végi Kollegiális Szakmai Vezetői Értekezletén vettem részt ma.
Köszönöm Dr. Végvári Tamás igazgató Úr, és valamennyi OKFŐ-s kolléga munkáját! 
️ A Tisza Párt bezárná az egyházi fenntartású szociális intézményeket! 

A Tisza Párt javaslata úgy szól, hogy „az állam kizárólag az oktatás és egészségügy…
Ibrokhim Abdurakhmonov mezőgazdasági miniszterrel elsősorban területfejlesztési kérdésekről, módszerekről egyeztettünk.
A bemutatott üzbég vidékfejlesztési program is megerősített abban, hogy a…
Lázárinfó Erdélyben - Sepsiszentgyörgy
Bárhol, bárkivel, bármiről határon innen és túl! Lázárinfó Sepsiszentgyörgyön, helyi idő szerint 17:00-kor!
Kifejezetten kedvelem a politikai szatírát, mert az abszurditást és groteszket használva a dolgok leglényegét emeli ki. Az ilyen írásokat olvasva szemmel látható, hogy a kormánnyal szembenálló…
Elítéljük a magyar energiabiztonság ellen indított újabb ukrán támadást.