Magyarország továbbra is szilárdan kiáll a Közel-Kelet keresztényei mellett

#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő Hölvényi György

️ Amíg ők őrzik a hitet, nekünk kötelességünk segíteni.

️ Ma a Qarah településén található Mar Yakub kolostorban tettünk látogatást, ahol találkoztunk Ágnes Mariam de la Croix nővérrel. Ő az, aki a romjaiból újjáépítette a kolostort, és a háború évei alatt menekültek ezreinek nyújtott menedéket, orvosi ellátást és humanitárius segítséget – sokszor életveszélyes körülmények között is.

🙏 Ezt követően Jean-Abdo Arbach homszi érsekkel, George Khawam latákiai érsekkel, George Masri aleppói érsekkel és Elias Al Dabei, Bosra–Hauran érsekével találkoztunk, hogy közösen dolgozzunk a szíriai keresztény közösségek hosszú távú biztonságát, oktatását, egészségügyi ellátását és megélhetését szolgáló stratégián.

Magyarország továbbra is szilárdan kiáll a Közel-Kelet keresztényei mellett, és nem hagyjuk magukra azokat a közösségeket, amelyek kétezer éve őrzik a kereszténység bölcsőjét.

Brüsszel igent mond a korrupcióra és az ukrán háborús maffiára – Szijjártó Péter Ukrajna uniós csatlakozásáról.

Kormányzás helyett kötény! A konyhában legalább nem tudnak nagy kárt okozni!

Különleges történelmi utazás várja Önöket a Szépművészeti Múzeumban – fedezzék fel az első kínai császár örökségét november 28-tól!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média