Egy újabb lépés múltunk megértéséért – közösen, a jövő nemzedékeiért. 🫶 #KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő Latorcai Csaba

Nagyvázsony határában Rómer Flóris fedezte fel egykor a pálos szerzetesek elfeledett templomát – feltárása azonban egészen mostanáig váratott magára.

Most Péterváry Tamás, Dr. Pető Zsuzsa és lelkes szakemberekből, valamint önkéntesekből álló csapatuk megtette az első lépéseket, hogy újra felszínre kerüljön a pálosok több évszázados öröksége.

️ Ez az ásatás az első szakasza annak a munkának, amely reményeink szerint a jövő évben a nagyközönség elé is tárja majd történelmünk e különleges időszakát.

Egy újabb lépés múltunk megértéséért – közösen, a jövő nemzedékeiért. @követő

Az Ormánsági Öntöző Kft. 1,5 milliárd forintot meghaladó összegben nyert el támogatást a Vidékfejlesztési Programban, öntözési közösségként. A beruházásnak köszönhetően 192 hektárnyi, eddig öntözés…

Álljunk ki a látássérültekért, hogy a világ számukra is könnyebben járható legyen. Egy kis figyelem, egy kis segítség óriási erőt adhat. Légy te is a változás része!

Ma van a Fehérbot Napja.

️ Újpesten is kiállunk béke mellett!

ℹ Bár Dobrev Klára szerint ők “nem statiszták egy kampányfotón”, valójában a DK-sokat egyáltalán nem veszik már komolyan Újpesten, ez látszik az utcai…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média