☝️ A parlament őszi ülésszakának nyitónapján az ellenzéki felszólalásokban kitapintható volt a báránybőrbe bújt farkasok sötétsége, még a vérvád is elhangzott!
Vejkey Imre parlamenti felszólalása. 

35 éve ezen a napon tartották az első demokratikus helyhatósági választásokat.
Az új, helyi önazonosság védelméről szóló törvény szerint helyi közügyként a települési közösségnek végső soron jogában áll meghatározni azt, hogy a településre kik és milyen feltételekkel települhetnek be, ehhez több eszköz is rendelkezésükre áll.
☝️ A parlament őszi ülésszakának nyitónapján az ellenzéki felszólalásokban kitapintható volt a báránybőrbe bújt farkasok sötétsége, még a vérvád is elhangzott!
Vejkey Imre parlamenti felszólalása. 

Tartsatok velem holnap reggel!
A beszélgetés a Harcosok Órája YouTube-csatornán élőben követhető lesz. (Link kommentben!)
Harcolunk az igazságért
️
A Magyar Pavilon az expó egyik legnépszerűbb helyszínévé vált, ahol a világ minden tájáról érkező látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a magyar kultúrával, a népzenével és a gasztronómiával.…
NEMZETI KONZULTÁCIÓ 
Október 1-jén elindítjuk az adókérdésekről szóló nemzeti konzultációt.
Brüsszel a háborút és Ukrajnát akarja pénzelni 
– ezért nyomást gyakorol a tagállamokra, hogy adót emeljenek.
Csak igy tovább
️
️Hajrá Budafok
️
Az árréscsökkentés bevezetése óta az érintett élelmiszerek ára átlagosan több mint ötödével (20,4%-kal), az érintett drogériai termékeké pedig átlagosan több mint negyedével (26,6%-kal) csökkent!