A KDNP vármegyei szervezőivel és digitális munkatársaival egyeztetett Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke.

Az egyeztetés során szó esett az előttünk álló feladatokról, programokról valamint az eddigi eredményes együttműködés folytatásáról.

Elkötelezetten dolgozunk azért, hogy a magyar családok biztonságban élhessenek, és nemzeti összetartozásunk tovább erősödjön.

Három pontban és három percben a mesterséges intelligencia okos használatáról.

Előre, ne hátra!

Megjelent a Makronóm Intézet 164 oldalas vitairata “Az oktatási rendszer felkészítése a mesterséges…

Örülök, hogy Karácsony Gergely figyelmesen olvassa a posztjaimat.
Történt ugyanis, hogy szombaton kitettem, Magyar Péter teljesen megbolondult. Akkor állt elő ugyanis azzal, hogy börtönbe zárja azokat…

Tisztelt Támogatóim!
Kedves Követőim!

Nagy örömmel jelentem be, hogy elindítom az Észak-Balaton Digitális Polgári Kört.

A társalapítókat is hamarosan bemutatom. Addig is, akinek szívügye a Várpalota-…

A pofátlanságnak nincs határa Magyar Péternél!
A Tisza-adót nem más dolgozta ki, mint egy luxus közgazdász: Dálnoki Áron.

👉Családja 74 milliárdos vagyonnal rendelkezik.
👉Miközben ő maga milliárdos és…

️Újabb bizonyíték, hogy Magyar Péter politikája a magyar családok ellen szól

A Tisza-adó kidolgozója nem más, mint Dálnoki Áron – aki egy 74 milliárdos vagyonnal rendelkező család tagja, aki maga is…

Szentkirályi Alexandra, Harcosok órája
Ha Karácsony Gergely, Vitézy Dávid, és a fővárosi Tiszás partnereik csak negyedannyit foglalkoznának Budapest gondjaival, mint amennyit
a Facebookon eltöltenek…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média