Gratulálunk Farkas Bertalannak és Kapu Tibornak, akik a magyar űrkutatásban végzett munkájukért hazánk legmagasabb állami kitüntetését, a Magyar Szent István Rendet kapták.
Államalapítás ünnepe és díszpolgári címek átadása Csornán
Megtiszteltetés volt jelen lenni a városi díszpolgári címek átadásán, ahol olyan embereket köszönthettünk, akik munkájukkal,…
Debrecenben leraktuk a leendő Új Remény Baptista Gyülekezet többfunkciós közösségi terének alapkövét, ahol templom, bölcsőde és óvoda is épül.
A városban a felekezetek példaértékű, városépítő jó…
Madarason ma együtt adtunk hálát a szentmisén, majd közösen ünnepeltük államalapító királyunk, Szent István örökségét.
Szent István uralkodása meghozta a békét a Kárpát-medencébe, ami a magyar jövő…
Nemzeti ünnepünk alkalmából számos pécsi és komlói polgár részesült állami kitüntetésben.
️Magas színvonalú munkájuk elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett…
Donald Tusknak rosszul esett, hogy nem hívták meg a washingtoni tárgyalásra. Dühében most egy baráti ország, Magyarország irányába utálkozik – éppen a magyar államalapítás ünnepén.
Mit szólnának ehhez…
Komlón ma ökumenikus kenyérszenteléssel indult az ünnepség, tisztelettel emlékezve Szent Istvánra, Magyarország 1025 éves államiságára, keresztény kulturális örökségünkre és hagyományainkra, az új…
Szívből gratulálok a legmagasabb állami kitüntetéshez nemzeti hőseinknek, Kapu Tibor és Farkas Bertalan magyar űrhajósoknak! 👏🇭
A csillagokig és tovább
Farkas Bertalan és Kapu Tibor a Magyar Szent István Rend kitüntetettjei.