☝ A birodalom minden pénzt, paripát és fegyvert bevet ellenünk, de mi nem futamodunk meg a harc elől!

Az egyensúlyra való törekvés fontos küldetésem!
A képviselői munkám során kiemelten fontosnak tartom az egyensúly megteremtését, hiszen csak így biztosítható a térség egészének egyenletes fejlődése.

Terítéken a műhús betiltása a Parlamentben

A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat, illetve a…

Az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési törvény módosítását!

Magyarországon csak olyan gyűlés tartható meg, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való…

Oroszlány
Kedden késő délutánra az oroszlányi képviselőket hívta kezdeményezésemre Takács Károly polgármester úr egyeztetésre.
A Majki kastély és kamalduli remeteség műemlékegyüttes üzemeltetése volt…

Engem csak az érdekel, hogy minden fővárosinak és minden kerületnek legyen lehetősége egyről a kettőre lépni.

👉 Bódis Kriszta kinevezési kísérlete, 34 milliárdos fővárosi hitel és több mint két…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média