Orbán Viktor: A haza szolgálatának lényege a kitartás és az állhatatosság.

Nekünk Magyarország az első!

Magyar Péter és a Tisza Párt már eddig is ezer meg egyszer szavazott Magyarország, a magyar emberek érdekeivel szemben az EP-ben.
Magyar úr, a Tisza Párt agytrösztje már készítheti is azt a néppárti…

Ma van a magyar kultúra napja. De mit is jelent számomra? Megfogalmazni nehéz, talán lehetetlen is, hiszen olyan gazdag, olyan változatos, olyan nagy múltra tekint vissza.

De mégis! Az édes…

❤🤍 Az új év máris újabb hatalmas kihívást hozott:
Miniszterelnöki megbízottként segíthetem Miniszterelnök úr munkáját a gazdasági, versenyképességi, munkaerőpiaci, demográfiai és a családok helyzetét…

Magyarországon minden önkormányzati képviselőnek a munkája elkezdésekor esküt kell tenni, melyben megfogadjuk, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hűek leszünk, jogszabályait megtartjuk és…

“Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!”

MAGYAR KULTÚRA NAPJA
☝️A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.…

Hoppá
Ugyanazt mondom Magyar Péterről, amit a saját alelnöke, Radnai Márk!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média