Latorcai Csaba: Mindent megteszünk annak érdekében, hogy
– jóllehet Brüsszelből irdatlan nyomás nehezedik hazánkra –
kitartsunk keresztény értékeink mellett.

A háborúpárti, globalista erők már a múlthoz tartoznak.

Donald Trumppal szövetségben küzdeni fogunk a békéért, a biztonságért és a családokért!

2024 egy 2/3-os Fidesz-KDNP győzelem és egy tíz éves fejlesztési korszak befejezésének éve volt Komlón. 2025-ben pedig elindul egy újabb Polics József polgármester barátommal szoros együttműködésben…

Keresztelőhely templom felszentelése a Jordán folyó partján, a kereszténység egyik legfontosabb szent helyén, ahol annak idején Jézus Krisztus megkeresztelkedett.

A keresztelkedés helyszínén épült…

A sok rossz hír mellett azért néha jön egy-egy jó is, még az olyan nehéz térségekből is, mint a Közel-Kelet. Hosszú, nagyon hosszú idő után végre sikerült elnököt választani Libanonban.

Az elnök…

Az év első 10 napjában 14 ember vesztette életét közúti balesetben. Összesen 23-an sérültek meg ebben az időszakban, ebből öten súlyosan. Ezúton szeretném kifejezeni részvétemet az elhunytak…

Ma érkezett az emelt nyugdíj
Megvédjük a nyugdíjak vásárlóértékét.
Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését akarja, de meg fogjuk védeni!🙌
Az ukránok miatt 20-25 százalékkal emelkedett a gáz ára a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média