Bátorság és hazaszeretet címmel sportnapot szerveztünk Újbudán, melyen megemlékeztünk 1956-ról, a hőseinkről, akik rámutattak a magyar történelem egyik fontos tanulságára: ha egyszer elvesztettük a függetlenségünket, nagyon nehéz visszaszerezni.

A Honvédelmi Sportszövetség célja megalakulása óta, hogy közelebb hozzuk a fiatalokat a honvédelmi sportokhoz, ezen keresztül hazaszeretetre és az értékeink megbecsülésére tanítva őket.

👍 Izgalmas sporteszközök kipróbálása mellett a résztvevő fiatalok találkozhattak az olimpiát megjárt katonasportolóinkkal, akik igazi példaképek az ifjú generációknak, a közös fényképek és aláírások biztosan örök élmények maradnak.

Emlékezzünk közösen október 23-án 13 órakor a Műegyetem elől induló Békemeneten az 56-os hősökre és a 15 évvel ezelőtti Gyurcsány-terrorra!

A Békemenet a Műegyetemtől a Deák térig vonul, ahol részt…

Megrendülten értesültem Mádl Dalma asszony elhunytáról.

Dalma asszony egész életével az Egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé. Hálával tartozunk neki.…

Dicsőség ’56 magyar hőseinek!

1956 – 1848 mellett – újkori történelmünk legszentebb és legmagasztosabb ünnepe.

De öt és fél évtizeddel 1956 csodája után újra ugyanazokkal kell megküzdenünk. A kérdés,…

Hetvennégy éves korában elhunyt Herman István, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője.

Őszinte részvétem a családnak, sok erőt és kitartást kívánok a…

Drága Pilis-Dunakanyariak!

Első parlamenti felszólalásomban hitet tettem amellett, hogy meg kell őriznünk közösségeinket és 1️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ éves hagyományainkat! Vigyáznunk kell nemzetiségeinkre,…

Július 22-én még együtt ünnepeltük Hunyadi János és Kapisztrán Szent János nándorfehérvári diadalát, ma elszólította az Úr.
Isten nyugosztalja Dalma asszonyt! Ég Vele!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány munkatársaival elhatároztuk, hogy Bartók Béla születésének 140. évfordulója alkalmából Csepelen is méltó emléket kívánunk állítani a kivételes…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média