Elhuny gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit
Életének 96. évében elhunyt Mangi néni, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye. Távozásával egy korszak zárult le, de…
Az elmúlt tíz évben a folyamatosan csökkenő gyerekszám mellett nem csökkent a pedagógusok száma, sőt, egyes években nőtt. Ma több figyelem jut a diákokra mint 2010-ben. 
A baloldal most folyamatosan arról beszél, hogy több pedagógusra lenne szükség, miközben saját kormányzásuk idején elbocsátottak 15 ezer pedagógust, a megmaradóktól elvettek egyhavi bért, 381 helyen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét és tandíjassá tették a pedagógus képzést. 
A KSH adatai alapján az 1000 diákra jutó pedagógusok száma 2010-ben 87 volt, ezzel szemben most jóval magasabb 96. Mindez azt eredményezi, hogy több egyéni figyelem jut a diákokra, ezáltal sokkal jobban nyomon követhető előrehaladásuk, tehetséggondozásuk, de több segítség juthat a felzárkózáshoz is. 👧🧒✍️
2010-hez képest 72%-kal fordítunk többet oktatásra, jövőre pedig 108 milliárd forinttal nőnek tovább az oktatási források. A járvány okozta válság alatt nem csökkentek, hanem 10%-kal nőttek a pedagógus bérek. A pályaválasztást Klebelsberg ösztöndíjjal segítjük.
Ne engedjük, hogy visszatérjen a 2010. előtti világ! STOP Gyurcsány! STOP Karácsony!
#2010vs2022 #retvaribence, #STOPGyurcsany #STOPKaracsony
Elhuny gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit
Életének 96. évében elhunyt Mangi néni, gróf Széchenyi Zsigmond özvegye. Távozásával egy korszak zárult le, de…
☝️ A baloldali kormányok alatt jelentősen emelkedtek a megélhetési költségek, a Gyurcsány-kormány megszüntette a családtámogatásokat, elvették a 13. havi…

️
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus / nek2021 sajátos fényt vet a keresztényüldözés témájára, így a mi munkánkra is.
🤝Az…
A kormány minden intézkedése a jövőre irányul. Célunk, hogy a magyar fiatalok sikeresek legyenek, minél jobb képzésben részesüljenek és megállják a helyüket a munka világában, hogy családjuknak méltó…
Napló/1355: Lajos bátyámmal vasárnap délben Budán, a Horgásztanyán ebédeltünk, utána Pesterzsébeten édesapánk és édesanyánk sírjára vittünk friss virágot. A magyar-albán mérkőzést együtt néztük meg,…
Közös munka, közös eredmény... 👍 Megbeszélésen fogadtam Bernd Spalt urat, az Erste Group Bank AG elnök-vezérigazgatóját, akit a magyar gazdaság kedvező első féléves eredményeiről is tájékoztattam. 

Beruházás, amely egyszerre erősíti az egészségipart, környezettudatos és hozzájárul a gazdaság újraindításához: ilyen az Egészségipari Támogatási Program legújabb elkészült fejlesztése is.
A Keskeny…
De, de, de...
Országszerte mintegy 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik jelenleg Magyarországon.
Kisvárdán például a meglévő 21 munkahely mellé további 50 újat hoz létre a Várda Meat Kft.
️A…
Hol a Sanyi?