Isten éltessen #Magyarország, a csodák forrása nekünk Te vagy!
Köszöntsük az ország tortájával nemzetünket a következő 1000 évért! Mától a Szent István Napi rendezvényen kapható az idei nyertes, a…
👏 Augusztus 20-án, hazánk legősibb nemzeti ünnepén államalapításunkat és Szent István királyunkat ünnepeljük.
Szent László királyunk – VII. Gergely pápa hozzájárulásával – 1083. augusztus 20-án gondoskodott az államalapító uralkodónk szentté avatásáról, így ettől kezdve ezen a napon ünnepelte meg az ország első királyát és annak sorsfordító vívmányát, a magyar állam megszületését.
Isten éltesse Magyarországot!
Isten éltessen #Magyarország, a csodák forrása nekünk Te vagy!
Köszöntsük az ország tortájával nemzetünket a következő 1000 évért! Mától a Szent István Napi rendezvényen kapható az idei nyertes, a…
Államalapításunk és Szent István ünnepét zászlófelvonással indítottuk Debrecen főterén.
Szent István király fiának, Imre hercegnek szánt intelmeiben azt írja:
„Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög…
A légiparádé leglátványosabb pillanatai.
Nekünk nem lehet kisebb célunk, minthogy a Veresegyházon élő emberek bizakodva tekinthessenek előre, és a mindennapokban továbbra is érezhessék környezetük, településük fejlődését, gyarapodását.…
Isten éltessen, Magyarország! 
Államalapító királyunktól és további elődeinktől megtanultuk, hogy az országot, az értékeket védeni kell.
A politika az emberekről szól. 
Családok támogatása, a keresztény…
Állami kitüntetések átadása
„A legnagyobb királyi ékesség a királyelődök után járni, a szülőket utánozni.” (István király intelmei Imre herceghez)
István király bölcs döntései hozták létre Magyarországot önálló államként Európa…
Album Szent István ünnep Verőcén
Szent István semelyik országgal nem volt sem ellenséges, sem behódoló.