🙏 A „Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk” hivatalosan is a hungarikumok sorába emelkedett.

Az általam készített és benyújtott javaslat alapján a Hungarikumok Gyűjteményébe felvett különleges „lelki központ” hazánk egyik legismertebb és leglátogatottabb zarándokhelye, mely nem csak a hívők közösségének jelent kiemelt értéket.

Ki gondolta volna? Azt mondták, semmi esélyünk a „halálcsoportban”. Ma mégis a továbbjutásért küzdünk. A siker nem jött könnyen, keményen megküzdöttünk érte.

A tét óriási. Az ellenfél a világ egyik…

Továbbfejlődik a Jászság közösségi közlekedése.
A 6 db új Volánbusz az utazók kényelmét és biztonságát fogja szolgálni. Használják egészséggel!

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Magyarország globális nagyhatalommá vált az elektromos akkumulátorok gyártásában.
A Samsung SDI volt az első nagy beruházó ebben az iparágban, Gödön immár 4600…

Magyarország az érmeket tekintve a nyári olimpiákon az országok rangsorában a 8. helyen áll, ha a téli játékokat is nézzük akkor pedig a 11.

Ennél is sokat mondóbb, hogy az egy főre főre jutó olimpiai…

Tíz darab zéró széndioxid kibocsátású szolgálati gépjárművet kapott a Magyar Honvédség. Egy újabb lépéssel közelebb tudunk kerülni a 2050-re vállalt karbonsemlegesség felé.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média