A kormányfő szerint szerint egy értelmes vita, hogy az esetleges többletnövekedés forrásai kihez jutnak. Nemzeti konzultációra küldjük ezt a kérdést, hamarosan megindul – fogalmazott a kormányfő pénteken a Mandiner.hu összefoglalója szerint.

A kormányfő szerint szerint egy értelmes vita, hogy az esetleges többletnövekedés forrásai kihez jutnak. Nemzeti konzultációra küldjük ezt a kérdést, hamarosan megindul.

🟠 Ismerd meg a Fidelitas helyi vezetőit és csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló politikai…

Lotfi Begi a Fradi-család ismert tagja, jóbarátom, akinek fradizmusa a zenéjében is benne van.
🤝 Ahogy ő megajándékozott minket dalaival, most én is viszonozhattam töretlen lelkesedését, amikor…

… ilyen az, amikor egy településnek van gazdàja, és van egy olyan összetartó közössége, amelynek igénye van a szépre, és ami még fontosabb, tesz is érte.
Tegnap éppen Pilisszántón keresztül mentünk…

Szabó Tímea szerint mindenki szégyellje magát, aki nem térdel le, és nem úgy ad tiszteletet, ahogy ő mondja.

Fekete-Győr András pedig felszólította az ultrákat, hogy ne szurkoljanak a csapatnak.

Ez a…

A mi ügyünk mindig elvérzett, mire az oly sokszor beígért felmentő seregek megérkezhettek volna. Felesleges tehát a horizontot kémlelni. A hazánkat, ha baj van, nekünk kell megvédeni.

Mi legyen azokkal az erőforrásokkal, amit a gazdaság az ország normális működéséhez szükséges összegen felül képes előállítani?

Az én válaszom erre a kérdésre az az, hogy a legegyszerűbb, ha…

Három kínzó kérdés sejlik fel, miután megláttuk ezt a markánsan osztályharcos, és az 50-es éveket bájos ambícióval megidéző javaslatot:

- Vajon az elkobzott Apró-villában találta-e ki, és arra az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média