Magyarországon a járvány harmadik hulláma lecsengett a védőoltásoknak köszönhetően.
A vakcinák továbbra is érkeznek az országba, akár egy harmadik oltáshoz is megfelelő mennyiséggel rendelkezünk.
Földi László (KDNP): Elérkezett a számvetés és a jövőbe tekintés időszaka!

Az ellenzék abban volt érdekelt, hogy a nemzet minél később, minél nagyobb áldozat árán legyen túl a válságon.

A kormány világraszóló előrelátást tanúsított azzal, hogy onnan szerzett be vakcinát, ahonnan csak lehetett. Időt, szabadságot és pénzt nyertünk azzal, hogy az oltási program jól sikerült!
Magyarországon a járvány harmadik hulláma lecsengett a védőoltásoknak köszönhetően.
A vakcinák továbbra is érkeznek az országba, akár egy harmadik oltáshoz is megfelelő mennyiséggel rendelkezünk.
Érkezés a kecskeméti légierőbázisra
Isten hozott, szép magyar leventék, aranyos vitézek!
Az európai baloldal nem vitatkozni akar azokkal, akik tőle eltérő állásponton vannak, hanem jogi eszközökkel meg akarják büntetni a más véleményen lévőket.
Akik nemet mondanak az illegális…
Lehet, hogy nem ők vannak a reflektorfényben, de odaadó munkájuk elengedhetetlen a Fradi mindennapjaiban.
Klubunk minden egyes meccse mögött egy rendkívül felkészült szakmai stáb áll: takarítók,…
Egyre több baloldali jelölt lép vissza a másik javára az előválasztáson. Ez is azt bizonyítja, hogy az előválasztás csak színjáték. Igazából a fontos kérdések az Apró-villában dőlnek el, ugyanis…
Magyarnak lenni büszkeség.
Magyar himnuszt énekelni felemelő.
Magyar nemzeti válogatott melegítőt vagy mezt viselni, kitüntetés.
Elszomorító, hogy a baloldal ezt nem így gondolja.
Mit várhatunk attól, aki…
Ami Európa Kína-politikáját illeti, véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában. Ez Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel…
️Bejelentés: 15 milliárd forintos fejlesztési forrásról döntöttünk a hazai ruha- és kreatívipar támogatására! 🧵
