Gyurcsány Ferenc be sem jött, az embereivel végeztette el a piszkos munkát, akik - a Jobbiktól az MSZP-n, a DK-n, az LMP-n át Karácsony pártjáig - ma is NEM-mel szavaztak a koronavírus-járvány elleni…
️ A baloldal az elmúlt egy évben a védekezésben hangoztatott kritikájával, hátráltató munkájával egyértelműen leszerepelt a saját választóik előtt is, ez jól látható.
Nem segítették a járvány elleni védekezést,
nem tudtak felülemelkedni a politikai-hatalmi játszmáikon,
️ hátráltatták ezen keresztül az oltási hajlandóságot és az oltás előrevitelét.
Gyurcsány Ferenc be sem jött, az embereivel végeztette el a piszkos munkát, akik - a Jobbiktól az MSZP-n, a DK-n, az LMP-n át Karácsony pártjáig - ma is NEM-mel szavaztak a koronavírus-járvány elleni…
Az átoltottság terén kiemelkedő helyen állunk, de még mindig sokan vannak olyanok, akik nem akarják felvenni az oltást, pedig az életet menthet. Az Idősek Tanácsa mai ülésén a tagok arra bátorítják az…
Ausztria elismeri a kínai Sinopharm-vakcinát, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadta rá az engedélyt – jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter.
️A magyar gazdaság újraindulása megkezdődött. 
️ Sajtótájékoztató a legfrissebb gazdasági adatokról.
Mikor néz a baloldal az emberek szemébe?
Melyik kihívó lenne a legjobb a kormánypártoknak? És miért nem ez a legfontosabb kérdés?
Varju László nem tette zsebre, amit Dömötör Csabától kapott.
"Nem én vettem kettőnk közül részt kétes hírű privatizációs folyamatokban."
A parlamenti műszak a héten ma is folytatódott.
️ Amíg a vírus itt van, a kormánynak készen kell állnia a gyors döntésekre az emberek egészsége és a gazdaság védelme érdekében, ezért a parlament őszig…
Gratuláltam Jankovics Róbert elnök úrnak a horvátországi magyarság sikeréhez a helyhatósági választásokon!