Növekvő aggodalommal figyelem a híreket a Szentföldről, ahol újra kezd eluralkodni az erőszak. Négy évet éltem itt a családommal, dolgoztam itt magyar diplomataként és emlékszem arra, ahogy a megbékélés törékeny kísérletei idővel mindig vérontásba torkoltak. Emlékszem az izraeli és a palesztin ismerősök, barátok félelmeire, fájdalmaira, reményeire. Emlékszem a légvédelmi sziréna hangjára, a robbanásokra, a megvillanó pengéktől való rettegésre, arra, ahogy a légoltalmi pincében pizsamában kuksoltak az éjszaka álmukból felriasztott gyerekek. Emlékszem a palesztin veszteségeket bemutató tragikus képekre is.

Ez a bejegyzés nem igazságosztás és nem állásfoglalás: annak világosnak kell lennie, hogy Magyarország mindig a békés egymás mellett élést, a konfliktusok erőszakmentes rendezését és a stabilitást támogatja.

Aggódom a Szentföld népeiért, zsidó emberekért, muzulmán és keresztény arab emberekért, különösen az ott élő barátokért, volt munkatársakért, mert túlnyomó többségükben jószándékú és békeszerető embereket ismertem meg minden oldalon, minden közösségben.

Itt van ez a fal is, ami Jeruzsálem
és Betlehem között (!) épült és ahol egyszer Ferenc pápa látogatása után jártam. Már a fal elnevezése is konfliktusos, mert az egyik fél börtönfalként tekint rá, a másik pedig olyan falként, amelyik megóvja a gyilkos merényletektől. Kilátástalannak tűnik a hely és helyzet. Ugyanakkor milliárdok hite szerint csak néhány kilométerre innen történt, hogy Isten szövetséget kötött (a három vallás által is tisztelt) Ábrahámmal, majd később, ugyanitt a keresztény hit szerint legyőzte a végső kilátástalanságot, a halált.

Imádkozzunk a Szentföld békéjéért!