Növekvő aggodalommal figyelem a híreket a Szentföldről, ahol újra kezd eluralkodni az erőszak. Négy évet éltem itt a családommal, dolgoztam itt magyar diplomataként és emlékszem arra, ahogy a megbékélés törékeny kísérletei idővel mindig vérontásba torkoltak. Emlékszem az izraeli és a palesztin ismerősök, barátok félelmeire, fájdalmaira, reményeire. Emlékszem a légvédelmi sziréna hangjára, a robbanásokra, a megvillanó pengéktől való rettegésre, arra, ahogy a légoltalmi pincében pizsamában kuksoltak az éjszaka álmukból felriasztott gyerekek. Emlékszem a palesztin veszteségeket bemutató tragikus képekre is.

Ez a bejegyzés nem igazságosztás és nem állásfoglalás: annak világosnak kell lennie, hogy Magyarország mindig a békés egymás mellett élést, a konfliktusok erőszakmentes rendezését és a stabilitást támogatja.

Aggódom a Szentföld népeiért, zsidó emberekért, muzulmán és keresztény arab emberekért, különösen az ott élő barátokért, volt munkatársakért, mert túlnyomó többségükben jószándékú és békeszerető embereket ismertem meg minden oldalon, minden közösségben.

Itt van ez a fal is, ami Jeruzsálem
és Betlehem között (!) épült és ahol egyszer Ferenc pápa látogatása után jártam. Már a fal elnevezése is konfliktusos, mert az egyik fél börtönfalként tekint rá, a másik pedig olyan falként, amelyik megóvja a gyilkos merényletektől. Kilátástalannak tűnik a hely és helyzet. Ugyanakkor milliárdok hite szerint csak néhány kilométerre innen történt, hogy Isten szövetséget kötött (a három vallás által is tisztelt) Ábrahámmal, majd később, ugyanitt a keresztény hit szerint legyőzte a végső kilátástalanságot, a halált.

Imádkozzunk a Szentföld békéjéért!

Tiszteljük az édesanyát Dobrev Kláraban, de attól még a tény az tény marad: személyében egy veretes kereszténygyűlölőt jelölt miniszterelnöknek a Gyurcsány-koalíció feje.

Gyurcsányné a papoktól és a "…

A sportesemények látogatására vonatkozó tilalom miatt november óta nem láttuk Petit játszani. Ma végre újra mehettünk családilag szurkolni. Egy pont össze is jött :-)

A jégcsarnok kiszolgáló létesítményeinek építésével folytatódik az elmúlt 30 év legnagyobb sport és rekreációs beruházása a Szilágyi-Tábor utcai sporttelepen.
A Magyar Kormány jelentős támogatásával…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média