Simicskó István: Sikeresek a Honvédelmi Sportközpontok, hiszen teljes kihasználtsággal működnek a létesítmények mind az öt magyarországi helyszínen.

Szemere Miklós tűzfegyveres csapatverseny és díjátadó Baján.

A versenyben 18 csapat 54 versenyzője mérhette össze tudását és felkészültségét a bajai Honvédelmi Sportközpontban.

A Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy olyan képességeket adjunk át a fiataljaink, melyekkel magabiztosan és céltudatosan állhatnak helyt a jövő kihívásaival szemben. A tűzfegyveres sportlövészettel fejleszthetik az összpontosítását, a kitartását és a fegyelmet is.

A sportszövetség versenyein alkalmunk van elmélyíteni fiataljainkban a haza védelmének fontosságát, és betekintést nyerhetnek a katonai pályába, ezáltal segítve a Magyar Honvédség toborzómunkáját.

A díjakat Simicskó István és Dr. Bari Bernadett polgármester asszony közösen adták át.

Juhász Hajnalka: Az Európai Unió történelmi válaszút elé érkezett, hogy a demográfiai kihívásokat a családok erősítésével vagy a migráció menedzselésével próbálja-e megoldani. A mi választásunk…

Ma Tóth-Réka Kamilla, a Fidelitas alelnöke és Mohácsy István, a Fidelitas alelnöke beszélgetett Varga-Bajusz Veronikával, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és…

Igaz az eredményváró buli tegnap volt, de azóta is stabilan fogadja a gratulációkat. Igazi elnöki ügy!

Hamarosan pedig a Mandiner Reakció Extrában értékeljük az amerikai elnökválasztás eredményeit.

️Most kezdődik Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt meghallgatása. Várhelyi megfelelő, tapasztalt és rátermett jelölt.

️Ennek ellenére az Európai Parlament baloldali frakciói, az Európai Néppárttal…

Jó hangulatú könyvbemutató Szekszárdon.

Van mit tanulnia Európának és Ameikának is a magyar példából. A nyugati világ középosztályainak három évtizedes folyamatos sorvadására hathatós választ adtunk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média