Felháborító és szánalmas, ami történik! Magyar Péter kirúgta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét. Ez egy tiszta, kicsinyes bosszúhadjárat, mert a miniszterelnök FÉL a következményektől! A…
Az elmúlt napokban az egyik helyi Facebook csoportban olvastam olyan véleményt, amely megkérdőjelezi, hogy a sülysápi Wass Albert Művelődési Központ (önkormányzat), vagy a szintén sülysápi Anima Musicae Kamarazenekar megérdemelte-e az NKA támogatását.
A magam részéről most kifejezetten csak az Anima Musicae zenekarra térek ki:
Azt gondolom, hogy ha van magyar művészeti együttes, amely rászolgált a szakmai elismerésre és a támogatásra, akkor az az Anima Musicae.
A 2010-ben alakult zenekar nemcsak Magyarországon, hanem Európa rangos koncerttermeiben is bizonyított. Felléptek többek között a bécsi Musikvereinben, a berlini Philharmonie-ban és a lipcsei Gewandhausban, rendszeres szereplői a hazai és nemzetközi zenei életnek.
Az Anima Musicae eredményei önmagukért beszélnek:
2011 – I. helyezés a bécsi Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztiválon és Versenyen
2012 – Junior Prima Díj
2014 – III. helyezés a Torneo Internazionale di Musica nemzetközi verseny kamarazenei kategóriájában
2018–2020 – Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím
2020 – Artisjus-díj
2026 – Bartók Rádió Zenei Díj – Az Év Zenekara
Ezek nem politikai, hanem szakmai elismerések. Olyan díjak, amelyeket teljesítménnyel, tehetséggel, kitartó munkával és a közönség szeretetével lehet kiérdemelni.
Lehet vitatkozni az állami támogatások rendszeréről, de az Anima Musicae Kamarazenekar szakmai kvalitásait vitatni szerintem nem érdemes. Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen világszínvonalú magyar művészek gazdagítják városunkat és kulturális életünket.
Szívből gratulálok az együttes minden tagjának, és további sok sikert kívánok nekik!
/posztok.hu
️
Ezt a kérdést tettem fel Magyar Péternek, amit követően elgurult a gyógyszere!
A szuverenitás védelméről nem szabad lemondani!
Így viselte Magyar Péter, amikor szembesítettem a múltjával (miután ő rám "megafonos propagandistaként" hivatkozott)! Majd odaszólt Pócs Jánosnak.