Sok évtizedes orvosszakmai és tudományos munkát ismer el a World Health Organization (WHO) az Országos Onkológiai Intézet jövőbeli lehetőségeiről a nemzetközi szakmai szerepvállalásban. Erről folytattunk videokonferencia keretében megbeszélést a WHO képviselőivel.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, magyarországi látogatása alkalmával személyesen kereste fel az onkológiai ellátás és kutatás fellegváraként működő intézetet. Ma is büszkeséggel tölt el az ott dolgozó kollégáim szakmai kiválósága és az intézet, amelyet 1992-től 26 esztendőn keresztül főigazgató-főorvosként vezethettem.

Az EMMI, az OOI és a WHO illetékes munkatársai jelenleg is dolgoznak az onkológia területén eddig is meglévő együttműködés szélesítésén, amiben a WHO támaszkodni kíván a magyar Nemzeti Rákellenes Program tapasztalataira a Közép- és Kelet-Európai régióban és a szűken vett régión túlmutatóan is.

Dr. Tedrosz Adhanom méltató szavai és kollégái érdeklődése az egészségügyi kormányzat vezetőjeként örömmel töltenek el, hiszen rámutatnak, hogy a magyar ellátórendszerre honfitársaink számíthatnak, a WHO pedig regionális léptékben számol is velünk.

A második negyedévet a várakozásokat meghaladó, éves alapon 17,9, míg negyedéves alapon 2,7 százalékos gazdasági növekedés jellemezte, így a magyar gazdaság teljesítménye meghaladta a válság előtti…

Nagyszalontán sem akarják, hogy Karácsonnyal visszasunnyogjon a Gyurcsány-korszak magyar-gyűlölete, Csepel testvérvárosában nem akarják, hogy megismétlődjön a 2004. december 5-i gyalázat.
Elsőként…

A pénzért és a hatalomért a hazájukat is eladnák!

Miközben Cseh Katalinék azon dolgoztak, hogy Magyarország ne kapjon több uniós támogatást, a Katkához köthető céghálózat szorgosan tette zsebre az…

🟥Fejlődés vagy leépülés? Te fogsz dönteni!
👉Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! Nekünk nem kell baloldali, megosztó politika, ahol mindig választani kell két dolog között, aztán meg a végén nem épül…

Mindenki jó ha megjegyzi, ha a baloldal nyer, bárkit börtönbe zárhatnak, aki nem az ő nótájukat fújja!

Kommunista reflexek: Dobrev Klára már eltüntetésről beszél a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média