MOLNÁR DÓRI “AZ ÉV FELFEDEZETTJE” A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG ÉRTÉKELÉSE SZERINT
2022. november 25-én óriási megtiszteltetésben volt részem. Meghívást kaptam a Magyar Úszó Szövetség gálájára. Ezt Budafok-Tétény Úszó Nemzet Programban betöltött szerepének és a Budafóka SE úszóversenyzői nemzetközi szinten is kiemelkedő szereplésének köszönhetem. Dr. Wladár Sándor elnök úr elmondta, a teremben ülő magyar sportemberek eddig 38 olimpiai aranyat és 184 világbajnokit szereztek pályafutásuk során. Görögország vagy Brazília például az összes sportágban összesen sem ért el ennyit az újkori olimpiákon. Ez a tény jól demonstrálja a magyar úszósport erejét. Az egyik szomszéd asztalnál Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Güttler Károly, Rózsa Norbert, Hargitai András ült a másiknál Milák Kristóf, Márton Ricsi, Kapás Bogi, de akármerre néztem, mindenütt hajdani és jelenlegi világsztárok alkották a társaságot. A legnagyobb örömöt az jelenetre, hogy Molnár Dóri és edzője, Horváth Tamás is a díjazottak közt volt. Dóri az “Év felfedezettje” címet kapta. Eredményei alapján az sem lett volna meglepetés ha a Budafóka kitűnősége az “Év női úszója” díjat zsebeli be, de mi így is nagyon büszkék vagyunk rá️Hajrá Budafóka! 🦭Hajrá magyarok!

A nyugatiak nem értik, mikor azt mondjuk: nemzetben gondolkodunk.

Nyugaton tudnak mindenfajta lelki és morális megrendülés nélkül beszélni arról, hogy az ő országaik átléptek egy posztnemzeti korszakba…

„Marci, jöttem érted, felmegyünk anyuhoz!”

A kút reménytelen sötétségében, törmelékek alatt feküdt egy 2️⃣ esztendős kisfiú. 👦 Molnár László nagykátai tűzoltó 🧑‍talált rá így a mélyben. Laci és a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média