És még mindig piros-fekete - 114 éves a BMTE (II. rész)

Aztán 1976 nyarán Mészöly elment Békéscsabára. És akkor jött Dobesch Gyula bá'.

Az ősbudafoki. Aki már előtte is kétszer ült le a kispadra, ha baj volt, és aki utánunk a Honvédban két bajnoki címet nyert pályaedzőként. Esterházy így emlékezett rá: "Mikor Mészöly Kálmán Békéscsabára ment 1976 nyarán, Gyula bá lett a vezető edző. Fantasztikus embert ismertem meg benne." Ha kihagytál egy helyzetet, csak annyit mondott ferde fejtartással: "Márton kérem, ez most egy kicsit kecske volt..." Ha nagyon mérges volt, az volt a legdurvább: "a morva életbe" vagy "a vén Európát!"
Dobesch vitte tovább Mészöly csapatát, és 1976-77-ben megint harmadikak lettünk. Nem jutottunk fel. De újra volt egy csapatunk, ami nem esett szét, hanem tartotta magát. Egy stabil, makacs, budafoki NB II-es csapat, ami nem ijedt meg senkitől.

Aztán persze jött megint a harmadosztály, jött a csend. De aki ott volt akkor, az tudja: a hetvenes évek közepén a Budafok újra futballozott.

Aztán a 80-as évek végén végre visszakapta a saját nevét, és mellé kapta a kerület büszkeségét. Budafoki MTE-Törley.

A BMTE mindig is egy külvárosi munkásklub volt. Nem a nagy budapesti sztárcsapat, nem a fényesen izzó reflektorok csapata. A XXII. kerület csapata, ami túlélt világháborút, rendszerváltásokat, névváltoztatásokat. 114 év alatt sosem szűnt meg, csak nevet cserélt. Túlélt mindent.

És közben többet adott a magyar futballnak, mint azt gondolnátok. Adott egy balhátvédet az Aranycsapatnak - Zakariás Józsefet, aki itt nevelkedett, aztán olimpiai bajnok lett 1952-ben és vb-ezüstérmes 1954-ben. Adott edzőket - Mészöly Kálmánt, Csordás Lajost, Rudas Ferencet, Verebes Józsefet -, akik a 60-as, 70-es években itt tanították meg a fiataloknak, hogy kell helyezkedni és gólt lőni.

A Budafok 1945-ben, története során először feljutott az NB I-be. Aztán kiesett. És utána 74 évig várt.
74 év. Egy emberöltő. Az a fiú, aki 1945-ben ott ünnepelt, már nem érte meg, hogy újra lássa. A fia már nyugdíjas volt, amikor 2020-ban az unokák visszavitték a csapatot az élvonalba. Egy évig voltunk csak fent, aztán kiestünk megint. De az az egy év minden budafokinak egy életreszóló kaland volt.

És aztán 2023. A Magyar Kupa döntő. A Puskás Arénában. A budafoki pincék, a borok csapata a döntőben Mátyus János vezérletével. Hosszabbításban kaptunk ki a Zalaegerszegtől. Nem nyertük meg a Kupát. De azon az estén mindenki ott volt a Puskás Arénában. Gyerekek, fiatalok, felnőttek, öregek. Hittünk benne, hogy csoda fog történni velünk.

114 éves a BMTE!

Mi pedig azok az egyszerű srácok vagyunk, akik tavasszal, ősszel, télen, ha esik, ha fúj, kimennek a Promontor utcába szurkolni a csapatnak. Nem divatból. Szenvedélyből. A könnyek és a csalódások ellenére is itt maradtunk. Hiszen ide tartozunk.

Mindenkinek van pár régi története, szép emléke, ami ehhez a klubhoz fűzi. Ha egy hazai meccsen felnézünk a lelátóra, mindig ott vannak a helyükön azok az arcok, akik hozzátartoznak a klubhoz. Név szerint ismerjük egymást évek óta. És ha nem lenne a Budafoki MTE, valószínűleg nem lennénk barátok, mert nem is ismernénk egymást. Nem mindig értünk egyet mindenben. De egy nagy család vagyunk. A budafoki foci család.

Száztizennégy éve. És még mindig piros-fekete. Még mindig itt vagyunk.