„Gróf Apponyi Albert már 1920-ban leszögezte: „Ha térképen összeszorítják is Magyarországnak határait, Magyarország igazi határai mindig addig fognak nyúlni, ahol igazi magyar lelkek laknak.”

Az összetartozás nem térképekben mérhető, hanem emlékekben, nyelvben, kultúrában és az egymás felé kinyújtott kezekben. Bármerre is sodorjon vagy szakítson minket a történelem, ami közös bennünk, azt határok nem választhatják szét.

A Nemzeti Összetartozás Napján nem csupán a múlt sebeire emlékeztünk, arra az erőre is, amely nemzedékeken át megtartotta a magyarságot. Arra az erőre, amely ott él az elszakított területeken élő magyarokban, a magyar szóban, az énekekben, hagyományainkban, családok történeteiben és mindenkiben, aki magyarnak vallja magát, éljen bárhol a világon.

Június 4-e figyelmeztetés és üzenet egyszerre. Figyelmeztetés arra, hogy a felelőtlen politikai döntések milyen mélységben sebezhetnek meg egy egész nemzetet. De egyben üzenet is: a magyar közösség túléli a szétszakítottságot is, mert a lelki, kulturális és emberi kötelékek erősebbek a fegyverekkel őrzött határoknál is.

Fejet hajtottunk elődeink előtt, akik megőrizték hitüket, nyelvüket és identitásukat a legnehezebb időkben is. Köszönet illeti mindazokat, akik ma is dolgoznak azért, hogy a trianoni határ két oldalán élő magyar közösségek között élő legyen a kapcsolat: pedagógusokat, művészeket, civil közösségeket, családokat és minden jó szándékú embert.

Az összetartozás nem csupán emlékezés. Felelősség is. Felelősség azért, hogy megértsük és segítsük egymást, s hogy továbbadjuk gyermekeinknek mindazt, ami összeköt bennünket: a nyelvet, a kultúrát, az egymás iránti tiszteletet és a közös jövő reményét.

Köszönöm a kerületi koszorúzások szervezőinek munkáját, s köszönöm a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel és gondolataikkal méltó magasságba emelték az emlékezést.