Az értékeket nem írhatja felül a tőke (Hangoló 2021.07.30.)

Veszélyben a keresztény társadalmak. Nyugat-Európában megbukott a multikulturalizmus – mondta el a Karc FM-en a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós hozzátette, a nyugati progresszió elfogadása ma már a hagyományokról való lemondást is jelenti. A Közép-Európában és a Balkánon élőknek ezért úgy kell elérni a nyugat-európai országok életszínvonalát, hogy velük szemben előtérbe […]

The post Az értékeket nem írhatja felül a tőke (Hangoló 2021.07.30.) appeared first on Karc FM.

„Nem engedhetjük át a történetünk elbeszélését” (Hangoló 2021.07.30.)

Ősök és Hősök címen indított új, ismeretterjesztő sorozatot a Magyar Patrióták Közössége. Hetzmann Róbert, az egyesület elnöke a Hangolóban elmondta: szükség van rá, hogy a magyar történelemből ne…

Politikai buborékban a balliberális oldal (Hangoló 2021.07.30.)

A magyar ellenzék a nyugati álláspont mellett áll ki, még ha az szembe is meg azzal, amit a magyarok akarnak. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a multinacionális vállalatok…

A BVSC szakosztályvezetője a kötöttfogású válogatott lehetséges szereplését taglalta műsorvezetőnkkel, valamint bemutatták az orosz Alexander Karelinnel megtörtént fogást, ami miatt nem sikerült…

A BVSC szakosztályvezetője a kötöttfogású válogatott lehetséges szereplését taglalta műsorvezetőnkkel, valamint bemutatták az orosz Alexander Karelinnel megtörtént fogást, ami miatt nem sikerült…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye