A kijevi nagykövetség működése folyamatos. Minden más csak álhír - derül ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szavaiból.

Egészen elképesztő, hogy még ilyenkor, háború idején is vannak olyanok, akik álhíreket gyártanak és terjesztenek, s azért, hogy maguknak vagy másoknak politikai tőkét kovácsoljanak, megpróbálják lejáratni azokat, akik éppen azért dolgoznak, hogy segítsenek a bajba jutott honfitársainkon.

Tisztelettel kérem őket, fejezzék be!

A valóság a következő: a kijevi nagykövetségünk teljes létszámmal működik, a nap folyamán több mint 50 magyar állampolgár kereste fel személyesen hosszabb-rövidebb időre az épületet és egyeztetett szolgálatban lévő munkatársainkkal.

Mivel az alapvető infrastruktúránk gond nélkül üzemel, tehát van víz, gáz és villany, a nagykövetségi munkatársaim jelenleg el tudják látni a szükséges feladatokat és segítséget nyújtanak minden bajba került magyar állampolgárnak.

Mindazon magyar állampolgárok számára, akik biztonságot keresnek a képviselet épületében, természetesen továbbra is rendelkezésre állunk, jelenleg is több honfitársunk tartózkodik a követség falai között. Természetesen mindenki addig maradhat, amíg szükségét érzi. Aljas hazugság, hogy bárkit elküldtünk volna.

A válsághelyzetből fakadóan viszont a telekommunikációs szolgáltatás sajnos akadozik, így a telefonvonalak nem mindig üzemelnek.

Ha emiatt bármely bajba került magyar állampolgár nem tudná elérni a nagykövetséget telefonon, akkor kérem, hívja a nap 24 órájában üzemelő konzuli szolgálatot (+36 80 36 80 36), ahol kollégáim folyamatosan fogadják a hívásokat és azonnali felvilágosítást adnak.

Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjunk, a konzuli szolgálat budapesti központja emelt létszámmal üzemel.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye