Kevés gátlástalanabb dolog van annál, mint amit Magyar Péter művel. Azt állítja, hogy a gyermekotthonokba szeretne ajándékokat vinni, ugyanakkor direkt nem tartja be az ezzel kapcsolatos eljárásrendet és szabályokat, hogy aztán végül meghiúsuljon az adományozás és ő ebből politikai botrányt tudjon kavarni, a kormányra tudjon mutogatni. Aki adományozott már életében valaha, az tudja nagyon jól, hogy az nem úgy működik, hogy csak odamegy egy gyermekvédelmi intézménybe és bármit odaad a gyermekeknek. Az intézmények vezetői felelősséggel tartoznak az ott lévő gyermekek iránt, ezért minden ilyennek ellenőrzött keretek között, egy meghatározott eljárásrend szerint kell történnie. Minden eddigi adományozó ezeket a szabályokat be is tartotta, erre csak Magyar Péter nem hajlandó, amivel csak azt bizonyítja: számára a botrány a fontos, ebből akar politikai hasznot húzni. A legszomorúbb az egészben, hogy jóhiszemű és segítőkész embereket használ fel erre eszközként, akik tényleg ajándékokat akarnak odaadni a gyermekeknek. Remélem azok után a botrányos jelenetek után, amelyeket most, ezekben a napokban is látunk Magyar Pétertől, ők is belátják: neki csak a politikai cirkusz a fontos, nem pedig a gyermekek! Mindenesetre elismerést érdemel Fülöp Attila államtitkár úr, aki mindezt higgadtan megpróbálta elmondani Magyar Péteréknek, de hiába, ők ezt direkt nem akarták megérteni, inkább énekeltek...

Magyarországon szabadon és boldogan, a németeknél félve és aggódva lehet vásározni és készülni karácsony előtt.Itt biztonság, ott terrorkészültség!
Talán nem kellett volna annyi illegális migránst…

Fontos, add tovább! Kevés gátlástalanabb dolog van annál, mint amit Magyar Péter művel. Azt állítja, hogy a gyermekotthonokba szeretne ajándékokat vinni, ugyanakkor direkt nem tartja be az ezzel…


Kevésnek érzem, hogy Pöttöm Petykó csak egy könyvet iratott magáról.
Szerintem egyből szobrot kellett volna faragtatnia.
️Egy kicsi szobrot. Egy olyan pöttömöt.

Amikor értelmesen elmondtad neki a dolgokat, akkor pedig elkezdett dalolászni. Azt hitte nótás, pedig csak egy félnótás…

Petike újra a gyermekotthonokért aggódik, miközben a hírek szerint a sajátjai…

GYORSELEMZÉS // December első felében röppent fel a hír, miszerint Bulgária felfüggesztheti a hazánkba érkező orosz gáz tranzitját, ugyanis az amerikai szankciók miatt problémába ütközhet az orosz gáz…

B@zzeg, ha ez a Peti gyerek normális, akkor hegyi pásztorkutya legyek...

A félnótás kicsi dalra fakad, ha nem tud válaszolni! Fülöp Attila úgy leoltotta a Petyát, hogy az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média