️LIBSISIMOGATÓ PLÜSSBALTA HELYZETÉRTÉKELÉSE
👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇
1. Az amerikai központú globalista pénzhatalom körbe lőtte a földet, mindenhová támaszpontokat épített.

2. Megbuktatták többek között az ukrán kormányt is, (Majdan) és oda ezúttal egy Zelenszkij nevű színész emberüket ültették a vezetői székbe.

3. A globalista pénzhatalom felvásárolta (többek között) a volt szovjet (ukrán) tagállamot, többek között oda is támaszpontokat és fegyvereket kívánt telepíteni, hogy onnan fenyegessék és elrettentsék a nagy ellenfelet Oroszországot.

4. Az ukránok közben a kisebbséget is elnyomták, gyilkolták, lopták, az oroszok figyelmeztetéseit évtizedekig leszarták, hazudoztak össze-vissza.

5. Mivel az orosz úgy érezte, hogy ezúttal túl messzire mentek, illetve a nagy ellenfele az amerikai központú globalista pénzhatalom már a megvett szomszéd országból fenyegeti, ezért nem várt, hanem támadott.

6. Az elsődleges területfoglalók és agresszorok valójában globalisták voltak, amihez a színész elnök, az országát kiszolgáltatva mindenben aszisztált, majd azután beszélhetünk az Ukrajnát megtámadó orosz hadsereg felelősségéről.

️Ez az a valóság, amit ma még nem igazán lehet kimondani!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média