Vannak érdekes médiatörténeti pillanatok.
Ma épp egy ilyet láthatunk az ATV főoldalán.
Azon gondolkodom...ez kinek nem kínos?
Ezt lefordítom nektek.
"Nem arról van szó, hogy a kijevi rezsim számára engedélyezik vagy megtiltják, hogy csapásokat mérjen orosz területre. Ezt már most is megteszik pilóta nélküli légi járművek és egyéb eszközök segítségével. Azonban amikor nyugati gyártmányú, nagy hatótávolságú, precíziós fegyverek alkalmazásáról van szó, az már egy teljesen más történet.
Az a helyzet – ezt már korábban is mondtam, és ezt bármelyik szakértő megerősítheti, akár nálunk, akár Nyugaton –, hogy a modern, nagy hatótávolságú, nyugati gyártmányú precíziós rendszerekkel az ukrán hadsereg nem képes csapásokat mérni. Egyszerűen nem tudja ezt megtenni. Ez csak műholdas felderítési adatok felhasználásával lehetséges, amivel Ukrajna nem rendelkezik. Ezek az adatok kizárólag az Európai Unió vagy az Egyesült Államok – lényegében NATO-műholdak – műholdjairól származnak. Ez az első pont.
A második, és talán legfontosabb, hogy ezeknek a rakétarendszereknek a repülési feladatait gyakorlatilag csak NATO-országok katonái tudják programozni. Az ukrán katonák erre nem képesek. Ezért nem arról van szó, hogy engedélyezik-e az ukrán rezsimnek, hogy ezzel a fegyverrel csapásokat mérjen Oroszországra, vagy sem. A kérdés az, hogy a NATO-országok döntenek-e arról, hogy közvetlenül részt vesznek-e a katonai konfliktusban, vagy sem.
Ha ez a döntés megszületik, az nem jelent mást, mint hogy a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok közvetlenül részt vesznek az ukrajnai háborúban. Ez az ő közvetlen részvételüket jelenti, és ez természetesen jelentősen megváltoztatja a konfliktus jellegét és természetét.
Ez azt jelentené, hogy a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai országok háborúznak Oroszországgal. És ha ez így van, akkor a konfliktus természetének megváltozása miatt az általunk érzékelt fenyegetésekből kiindulva meg fogjuk hozni a megfelelő döntéseket."
- Putyin
Holnap megyek boltba. Akartam venni tartós tejet is, de ahogy elhallgatom, már nem aktuális.
Vannak érdekes médiatörténeti pillanatok.
Ma épp egy ilyet láthatunk az ATV főoldalán.
Azon gondolkodom...ez kinek nem kínos?
Vannak érdekes médiatörténeti pillanatok.
Ma épp egy ilyet láthatunk az ATV főoldalán.
Azon gondolkodom...ez kinek nem kínos?
Varnus Xavér eltitkolt ügyei
Ha valami rossz, akkor az Orbán hibája.
☝️Ha valami jó, akkor az nem Orbán érdeme, vagy pedig valójában az is rossz, és akkor az is Orbán hibája.
After a meeting…
Egy tanárnak ezt is lehet?
️
Képek forrása: Polyák Gábor Facebook oldala
Magyarország globális térben betöltött szerepe soha nem látott mértékben erősödött meg.
Részletes kutatásunkat a kommentek közötti linken olvashatják! 