Kis híján 800 millió euróra bírságolta az Európai Bizottság a Mark Zuckerberg vezette Meta vállalatot – írja a Politico. A bizottság azért sújtotta ekkora, 797 millió eurós büntetéssel a Facebook anyacégét, mert az megsértette uniós trösztellenes szabályokat és visszaélt piaci hatalmával, ezzel korlátozva a versenyt.

A bizottság közleménye szerint az amerikai cég jogellenesen kötötte össze a Facebook Marketplace hirdetési szolgáltatást a Facebook közösségi hálózattal, valamint tisztességtelen kereskedelmi feltételeket szabott más online hirdetési szolgáltatóknak. A közleményben kiemelték, hogy a Facebook közösségi oldal felhasználói akkor is beleütköznek a Marketplace-be, ha ezt nem kérik külön, a két oldal összekapcsolása pedig jogtalan előnyhöz juttatja a Marketplace-t a versenytársaihoz képest. A bizottság vizsgálata szerint a Meta ezáltal erőfölényhez jutott a személyes közösségi hálózatok piacán, valamint a közösségi médiában megjelenő online hirdetések piacain is.

Így működik a nyílttársadalmi maffiahálózat:

☝️Ahol balliberális kormány van, ott megveszik a politikusokat, és az államhatalommal erőltetik rá az emberekre az ideológiájukat. Ha nem tudnak…

Kövesd figyelemmel ma is a legújabb S.E.R.E.G. epizódot 22.20-tól a TV2-n, válaszolj helyesen és legyen Tiéd két ajándékcsomagunk egyike!

A sorozat a MegafilmMegafilm Service produkciója, amely a…

️Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha Magyar Péter agyhalottnak és Soros-ügynöknek tartja a saját EP-képviselőit, akkor miért van velük egy pártban, miért mosolyog velük közösen még most is a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média