Add tovább! Magyar Péter a valóságban nagyon csalódott volt Donald Trump győzelme után, hiszen nem jött össze a mesterterve. Emlékezetes: az amerikai elnökválasztás előtti este a vele már az eleje óta kapcsolatba kerülő Hann Endrétől (a baloldali Merdián vezetője) megrendelt egy hamis közvélemény-kutatást, amiben toronymagasan a Tisza párt vezet. Magyar ugyanis arra számított, hogy Donald Trump kikap az amerikai választáson, így azt mondhatta volna: Orbán Viktornak nincsen szövetségese, itthon is meggyengült, vele is ugyanaz lesz, mint Trumppal. Ráadásul az amerikai demokraták kormányon őt támogatták volna a 2026-os választási kampányban. Az amerikai választáson ugyanakkor Trump nyert, ami egyben rávilágítva arra, hogy a balos közvélemény-kutatások nemcsak itton, hanem Amerikában is teljesen hamis képet mutatnak, hiszen azok végig Kamala Harris előnyét mutatták, másrészt Orbán Viktor fontos szövetségest nyert, komoly lendületet kapott a magyar kormányfő. Ez a hét sem úgy sült el tehát, ahogyan azt Magyar Péter eltervezte, kétségbeesésében még ahhoz a Rónai Egonhoz is beszaladt az ATV-be, akire korábban azt mondta, hogy nem fog vele többet leülni egy asztalhoz a TV-stúdióban...

️A dollároldal hőse, a volt SZDSZ-s országgyűlési képviselő és szektavezér
Átveszi Iványi Gábor szervezetének iskoláját a magyar állam.

A milliárdos adósságokat felhalmozó szekta (Magyarországi…

„Pressman támadása példa nélküli, indokolatlan és nevetséges. És abban a pillanatban vége lesz, amint győz az apám” mondta Ifj. Donald Trump idén januárban a Mendinernek. Reméljük ezt igazolja is.

Petike, tudjuk mit fogsz kommentelni ezért beírjuk előre: “Jól összevágtuk mi bohócok, akkor is hazudunk amikor kérdezünk, ja és a végén majd jó vergődést fogsz kívánni

Na ha most ezt akört letudtuk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média