Orbán Balázs kijelentése miatt megy most a balos hiszti, melyben felelőtlenségnek minősítette az ukrán ellenállást.

Először is, mi egy katonát sem ítélünk el azért, ha teljesíti a kötelességét, ha védi a hazáját, ha a végsőkig harcol. Még akkor sem, ha nem szeretjük. Még akkor sem, ha ukrán. Még akkor sem, ha épp ellenünk teszi. A hősiesség az mindettől függetlenül hősiesség.

Mondjuk az a része már problémásabb, hogy általában puskaport sosem szagolt, full korrupt politikusok kényszerítik rá erre a hősiességre azokat a szerencsétlen, pénztelen kisembereket, akiket az utcáról vadásznak le. Hogy aztán egy olyan országért harcoljanak, aminek a nyelvét is törve beszélik, és ami nem is létezett még akkor, amikor ők születtek. Ráadásul sokaknál ezt gyakorlatilag a saját honfitársaik ellen.

De az vicc, hogy az országból kik vágták ki emiatt a hisztit. Hogy meri az a szájára venni 1956-ot, akinek az az MSZP a koalíciós partnere, mely úgy keletkezett, hogy kivették az MSZMP-ből a M-t, aki a pártkongresszusokon még mindig teli torokból énekli az Internacionálét, és akiknek az utolsó mandátumát kitöltő miniszterelnöke az a Horn Gyula, aki akkor még pufajkában lőtte a forradalmárokat? Hogy mer az a csőcselék honvédő harcot számon kérni, amelyik napi rendszerességgel köpködi a saját nemzetét, ami életében a közelébe sem ment fegyveres testületnek, és ami aláírást gyűjt még a helyi lőtér ellen is (lásd IX. ker.), mert érzékeny lelkecskéjét zavarja a dörej?

A napok óta ezen pörgő Rácz András harcibölcsésztől (aki szavakban puszta kézzel nekimenne a T-80 harckocsinak is, hogy kiharapja belőle a gázturbinát) pedig megkérdeznénk, hogy a helyszínen hova szokott tűnni a harci kedve. Mert könnyű valami dohos pesti szobából ellenállásra buzdítani, de mikor Kijevbe járkál katasztrófa-turistáskodni a Simicska-árva firkász haverjaival, akkor nem találja meg a toborzóirodát? Vagy akkor épp nem jut eszébe, hogy ott valami háború van? Pedig Szergej, akit két héttel azelőtt rángattak le egy Krivoj Rog-i buszról, biztosan szívesen cserélne vele a lövészárokban...

De Bandira hiába várnak. Körülötte csak akkor röpködnek a golyók, amikor nyaranta végigvonul a Melegfelvonuláson . És ott sem olyan golyók :)

Átadták a Szent János Kórház új, modernizált traumatológiai centrumát.

Eddig összesen 300 ezer négyzetmétert újítottak meg a kórházban, és a munka folytatódik.

Vèlemèny

Ha úgy érzed, hogy szar az életed, akkor vágj bele valami újba és változtass.

A sok zúgolódàs megmérgezi a lelket.

Donald Trump volt amerikai elnök kijelentette, hogy „sokat tanult” a Volodimir Zelenszkij ukrán vezetővel folytatott pénteki találkozója során, de nem változtatott azon a véleményén, hogy a…

Nem!
☝️Ti csak rátelepednétek mindenre ami szerintetek lájkot, hasznot hozhat.
Ezek vagytok ti. Ezért jártok meccsre, ezért pózoltok egy olasz edzővel, aki annyira szeret minket és a magyar focit, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média