A német köztévének nyilatkozó egyik német családfő, Stefan elmondta: „itt nagyobb biztonságban érezzük magunkat”, otthon pedig nem merte elengedni feleségét, gyerekét egyedül a közeli városba a migráció miatt. Dicsérte a magyar kormány külpolitikáját is: „Amit Orbán Viktor külpolitikailag csinál, azt egyszerűen jónak tartom”, hogy „itt a magyar az első, és ez jól van így”.

Egy hölgy közölte a riporterrel: „Én már nem megyek vissza, nem is látogatok el többé Németországba. Németországtól rosszul vagyok.” Egy úriember pedig azt jelezte, hogy „nekem a zöld politika nem tetszik, nekem a vörös politika nem tetszik, nekem nem tetszik, hogy külföldre megy az összes pénz”.

Lesz nekik meglepetés 26-ban! ️3M kormánypárti vs ️ 1.8M ellenzèki ezalényeg.

Elolvadt sok felesleges ellenzéki párt, ellenzék vàltás történt. Ennyi.
👇👇👇👇👇👇👇👇👇
Most, hogy közel az árvíz vége,…

☝️Elkötelezett híve vagyok az újrahasznosításnak
👉Éppen ezért tartunk malacokat, mert azok zöldségből szalonnát készítenek! Nálunk semmi sem vész kárba.

Az Európai Parlament plénuma előtt tartott, az EU versenyképességének jövőjéről szóló jelentést bemutató keddi beszédében Mario Draghi volt olasz miniszterelnök és az Európai Központi Bank (EKB)…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média