Sok portálon megy a találgatás, hogy mi állhat az ÖT című műsor megszűnése mögött.
Egyesek gazdasági és nézettségi okokat vélnek a dolog mögött, míg mások szerint a műsor világnézete és politikai "…

A komcsi Gesztinek kellett a figyelem aztán erőset írt, hogy rá is figyeljenek..
Olvasd tovább!
A legendás Edda énekesének csúnyán beszólt, de úgy, hogy közben sikerült a hazájukat szerető keresztény emberekre is beletörölnie a lábát...
️EZALÉNYEG
☝️Idén 24. alkalommal rendezik meg az ARC plakátkiállítást is, Geszti másik nagy projektjét. Figyeljünk, itt készül az
ÚJABB LIBSI PROVOKÁCIÓ! 
Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt,
Sok portálon megy a találgatás, hogy mi állhat az ÖT című műsor megszűnése mögött.
Egyesek gazdasági és nézettségi okokat vélnek a dolog mögött, míg mások szerint a műsor világnézete és politikai "…
Nincs mit hozzátenni! 
egyszerűen a lengyeleknél ezért kerültek hatalomra Tuskék
Olvasom az alábbi cikket!
Tehát elhagyta a tanári pályát, idáig értem.
Csak halkan szeretném megkérdezni, hogy a tanári pálya logikus következménye, hogy sírásónak áll az, aki elhagyja a tanár pályát?…
Ez a valóság
❤️🙏A nagyszüleim arra tanítottak:
1. Ne menj oda, ahová nem hívnak meg!
2. Ne beszélj arról, amit nem tudsz!
3. Ne nyisd ki a hűtőszekrényt mások otthonában!
4. Tíz óra után ne hívj senkit!
5. Ebédidőben…